Kereszteződések, választások, döntések

A legjobb az érzés…

A legjobb, amikor elolvad a nyelved hegyén a fagyi (nem is szeretek fagyizni…a fagyit sem szeretem ritka kivétellel…;)…) A legjobb, amikor elönt a forróság…amikor a gyomrod tájékán felszabadul a hely, ahol addig a neheztelést vagy haragot őrizgetted. A legjobb, amikor orgazmusod van…a pillanat, ahol feloldódsz és nem védekezel semmi, de semmi és senki ellen. Megengeded magadnak és  a létezésnek is, hogy éljen. Éljen Benned, s Te feléledsz általa.

A legjobb, amikor már, vagy még nincsenek szavak. Szavak, melyek általad új értelmet nyernek. Szavak, melyek által csak elbeszéltek egymás mellett. Szavak, melyeket felhasználsz arra, hogy címkézz, ítélj, vagy dicsérj. Szavak, melyeken keresztül csak próbálkoztok először megérteni, majd meggyőzni egymást. Szavak, melyek felemelnek a magasba, de le is dönthetnek a mélybe ugyanakkor. Szavak, amelyek tönkretesznek pillanatokat, érzéseket, szituációkat. Melyek a legcsodásabb orgazmusélményt is képesek agyonütni, ha nem a megfelelő hangsúllyal lesznek kimondva. Szavak, melyek olyan érzéseket kelthetnek, olyan felszabadulást hoznak, hogy legszívesebben azonnal világba kiáltanád a boldogságodat. Mégis, mennyivel szebb és könnyebb…

…Egy pillanattöredéknyi összetekintés, ahol megáll az idő. Ahol érzed a másikat. A másik által abba a töredéknyi villanásba összesűrített minden érzést. Amikor pontosan tudod, hogy Azt érzi…Azt akarja…Azt gondolja…Arra vágyik…Azt látja…Azt kéri…Azt kérdezi…Azt, és pontosan Azt, amit Te is. Abban benne van a kezdet és a vég. A teljesség, ahol Bármi, Bármikor, Bárkivel, ugyanakkor csak és kizárólag Az, Akkor és Veletek történik. Mennyivel könnyebb, ha nem megérteni, hanem megérezni akarod a másikat. Ha megengeded Neki, hogy ő is megérezzen Téged…akárhol, akárhogyan és akárki…

Mert a legjobb az érzés…

  • amikor a barátnőd cinkos pillantásából tudod, hogy szavak nélkül is Tudja, Most mit akarsz..
  • amikor a gyermek kicsi kezének szorításával jelzi, Bízik Benned…
  • amikor anyád melegséggel telt tekintetéből is egyértelmű, hogy Büszke Rád…
  • amikor barátod öleléséből érzed, hogy Fontos vagy Neki…
  • amikor szerelmed szívdobbanásából is felsejlik előtted, hogy Vágyik Rád, Szeret Téged…
  • amikor Te vagy Valakinek a Barátnője, Gyermeke, Anyja, Barátja és Szerelme….
  • amikor te vagy Bárkije és Bármije, amivel tudtára hozhatod Iránta az Érzelmeidet…

Tedd meg! Mert élni, érezni jó…amikor a fagyi elolvad a nyelved hegyén….orgazmusélmény…;)

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. István Kovács says:

    “A legjobb, amikor elönt a forróság…amikor a gyomrod tájékán felszabadul a hely,”
    Mely agyadból indul a gerinceden át, és ágyékod elönti a forró, mégis hűsítő elégedettség. Szívedbe pedig olvad a szeretet!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!