A Bolond, avagy az Utazó..
Kicsit más kontextusban..
Ősidők óta megy a történet. Elindulok, azt hiszem megérkeztem..aztán rájövök mégsem.
Szétfeszít és összeköt a kín,mely folytonos járásra kényszerít. Kiüresedtem..két tenyeremet kitárva, rajta szívemet felemeltem. Már nem teszek fel kérdéseket, és nem akarok mindenáron válaszokat. Átadtam magam teljesen. Átadtam a folyamatnak, az örvénynek, mely minél jobban kapálózol, annál mélyebbre húz. Hát hadd húzzon, engedem. Engedem magamat sodortatni az árral, mert tudom, érzem, tapasztalom, hogy most ezt kell. Most adtam fel magam a Teljességnek igazán. Megélni a pillanatot az én dolgom. Sosem tudni mi lesz a következő percben, s úgy élni, mintha az nem is lenne már. Ez az én feladatom jelenleg. Beengedni a létezést magamba olyan mélyen, ahogyan még sosem tettem, talán csak gyermekkoromban, amikor az erdőben sétáltam. Amikor jelen voltam az életemben. Ahogyan a fák levelének susogását hallgattam, vagy az égen repkedő madarakat néztem. Akkor nem gondoltam rá mi lesz holnap, most pedig nem tudom mi lesz holnap..Fatalitás..előre elrendelés…sosem hittem benne, hát most majd megtanulom, hogy milyen mély a nyúl ürege. Hogy kapálózhatok én jobbra-balra,akarhatok én ezt vagy azt, tehetek én így vagy úgy…Ha ott fenn a Jóisten másként akarja, akkor az úgyis lesz! Eljutottam a teljes önátadás szintjére. Egyszer-kétszer már megtapasztaltam ezt a helyzetet életemben, de ilyen tisztasággal, ilyen tökéletes tudatossággal még sosem volt benne részem. Amikor teszem a dolgom anélkül, hogy kérdeznék, de fel sem merül már bennem a kérdés..Talán bölcsülök? Nem tudom, lehet. De az is, hogy most ment el a maradék kis eszem is… Ha most megkérdeznéd, hogy szerintem jó irányba haladok-e, azt mondanám, hogy igen. Mert ha visszanézek, semmit sem tennék másként..nem találok egyetlen mozzanatot sem a rengeteg fájdalom ellenére, amit megmásítanék.
Hogy ott ülnék-e, és várnék-e a szerelmem mellett még fél évet szakítás után, hogy legyen idő és lehetőség mindkettőnknek elmondani, ami még bennünk maradt, hogy tisztán jöjjek el? Igen!
Hogy elköltöznék-e, amikor már azt látom, hogy önmagában is szenved, nem kellek még én is oda? Igen!
Hogy kérnék-e kölcsön egy halom pénzt, hogy újra, életemben már ki tudja hányadszor a mínuszról kezdjek? Igen!
Hogy beleszeretnék-e újra tizenév után egy régi szerelmembe, aki azóta már másé? Igen!
Hogy elengedném-e Őt is újra, hogy újra átéljem a fájdalmat az elválástól és elvesztéstől? Igen!
Hogy képes lennék-e újra végigcsinálni a töméntelen sok átmeditált éjszakát? Igen!
Hogy akarnék-e újra beteg lenni, hogy meggyógyulhassak, és mindez végbemenjen bennem? Igen!
Hogy, hogy, hogy? Igen, Igen, Igen!
Újra és Újra és Újra!
És újra ott vagyok, ahol elkezdtem iksz idővel ezelőtt, újra egy új életkör kezdete..Újra és újra…”csak körbe-körbe forog velem, ami egyszer volt s újra lesz…” és mégis igen! Bár már másik szinten, hiszen tökéletesen tudatában vagyok minden mozzanatnak ami történik velem, mégis ugyanott..újra és újra..
Én magam vagyok a Bolond, ki az útra kelést szimbolizálja..Nem az ÚtraKelő, hanem maga a történés. Hiszen bennem van minden, ami létezik: az Elinduló s az Elindulás..a Kereső s a Keresés..a Haladó s a Haladás..a Tapasztaló s a Tapasztalás..a Megérkező s a Megérkezés…a Megélő s a Megélés..a Pillantó s a Pillantás..Igen..Újra és újra..
“Nincs senki más, aki helyedre léphet..Itt születtél, és itt kell élned!
Nincs másik hely, nincs más idő meghalnod is csak itt lehet!
Születni kell minden nappal újra, álmodni azt, ami nem válhat valóra..
És harcolni kell, meghalni és szeretni még nem elég!”
https://www.youtube.com/watch?v=j0188BIijDU
