Az ablaknál állva látom életemet, ahogyan peregnek a percek, telnek az évek. Egészen picinyke lány vagyok még, kit nevelgetek nagy bátran, hogy felnőve majd csodaszép és boldog élete legyen. Játszom az állatokkal, sétálok az erdőben. Később barátokkal focizom a pályán, nagyokat röhögve, bandába állva gyalogolunk haza a szomszéd faluból. Eljön az iskolaváltás, másik falu másik város…Első szerelem a maga összes szépségével és nehézségével, félelmével együtt. Új barátok, új életvitel, újra költözés, újabb város, újabb szerelem, újabb barátok, újabb költözés, újabb városrész, újabb szerelem…és újabb és újabb és újabb és újabb.
S most itt állok, múltamnak és jövőmnek jelen pillanatában, összegezve életem történeteit. Oly szép minden! Javíthatatlan vagyok. Nem tudom az életemet nem szeretni. Nem tudom nem észrevenni a tavasz szépségét, a gyomrom tájékán napok óta repkedő pillangókat. Mert szerelmes vagyok. Szerelmes, szerelmes, szerelmes! Nem egy újabb férfiba, újabb városba, újabb baráti körbe. Az életembe vagyok menthetetlenül szerelmes. Kívülről nem is tudom elképzelni minek látszhat ez az egész…
Nem tudom, tényleg. Sok problémám van, eszembe sem jut tagadni. Naponta szembesülök nehézségekkel és megoldandó feladatokkal. Ha nem is minden napra, de minden hétre jut valami rossz hír hozzám közel állókról. Mégis. Itt állok az ablaknál, és határozottan érzem, hogy pillangók repkednek a gyomromban. Ez már szerelem. Csendes, megnyugvó és békés…Jóleső, megértő szerelem.
