Hosszú időszakon vagyok túl. Mindenféle szempontból. Néhány hete pontot tettem több olyan dolog végére az életemben, ami hátráltatott, illetve amit le kellett zárni. Ezek konkrét időszakok is voltak (főiskola), érzéskörök amikben benne ragadtam, szokások amik már nem váltak javamra, és még számtalan más olyasmi, amit be kellett fejeznem, el kellett engednem ahhoz, hogy tovább tudjak lépni. Nagyon nehezen ment, hiszen valamilyen szempontból egy jól megszokott identitást kellett feladnom ahhoz, hogy ezt megtegyem, s tudjuk, hogy ez nem könnyű. S még ha nem is működött tökéletesen ez az identitás, azért biztonságot adott, és mindig vissza tudtam menekülni hozzá, ha valamire szükségem volt belőle. Viszont már nagyon régóta éreztem, hogy nem hogy nem segít, de hátráltat. Az elmúlt négy évemet egy olyan főiskolán töltöttem, ahol tulajdonképpen más sem történt, mint az, hogy felmértem a saját alkalmazkodóképességemet, tűréshatáromat, fizikai-, szellemi-, és lelki állapotomat, terhelhetőségemet. Megtanulhattam ki is vagyok én, és miért vagyok itt, hogyan tudok minél hamarabb visszatérni oda, ahová a lélek egész földi életében vágyik vissza az anyagi világból. Mielőtt felvételt nyertem volna ebbe a csodálatos intézménybe, nem nagyon mertem igazán beszélni arról, hogy mit gondolok a lelki életről, hogy mit érzek a halállal, az élettel kapcsolatosan, hogy számomra mit jelent az, hogy Isten.
Aztán amikor az első egy-két előadáson már túl voltam, és szembejöttek velem azok a gondolatok, amik egészen kicsi korom óta bolyonganak bennem, akkor tudtam, hogy jó helyen vagyok. Akkor már biztos voltam benne, hogy nem az az illúzió, amit pici gyerekkorom óta tudok, hanem az, amit itt a Földön megélünk. Nem hittérítő vagyok, és nem is fogok ezekről a dolgokról túl sokat írni, mert mindenkinek megvan a szabad akarata, és eldönti, hogy hogyan él. Ezt csak azért kellett leírjam, mert amit itt tanultam, az szorosan, és ezernyi módon hozzátett a mostani úgynevezett személyiségemhez, és megtanított arra, mi a valódi szeretet, és odaadó szolgálat. Nagyon nehéz időszak volt, mindenféle szempontból. Rengeteg lemondással járt fizikailag, anyagilag, és időben is. A családdal el nem töltött percek, a meg nem keresett anyagiak, az el nem csókolt csókok, mert olyan fáradtan estem az ágyba, hogy a jó éjszakát már félálomban mondtam. Vagy fordítva, a hajnali háromig tartó forgolódások, a feszített tempójú vizsgaidőszak, vagy a test utolsó vésztartalékain élő napok elmúlása. Mégsem cserélném el egyetlen percét sem, mert amit kaptam érte, az a sok fájdalom ellenére is megfizethetetlen. Olyan érzés lehet, mint amikor a bábból pillangó válik. Ahogyan faragta az egos, erőltetett meggyőződéseket, a valójában cseppet sem hozzám tartozó tulajdonságokat, érzésekként beazonosított illúziókat, hát az bizony néha olyan fájó volt, hogy kiszaladtam volna a világból. S nem csak pszichésen fájt, de konkrétan megjelentek ezek a fájdalmak fizikailag is, gyulladások, sérülések, és mindenféle más, akár kapcsolatrendszeri problémák képében, amiket jó természetgyógyászhoz méltón kezeltem is, de csak akkor múltak el, amikor megtanultam belőlük a leckét..
S ahogyan az utolsó felvonás végén is megtörténik az összeomlás, vagy a báb is kibújik saját bőréből, hogy pillangóvá váljék, velem is megtörtént. Mire végeztem, mintha már nem az az ember lennék.. Kinyílt a világ, és olyan fantasztikus megélések történtek velem, és olyan tulajdonságok, érzések léptek a régiek helyébe, amikről azt hittem, sosem lesznek a birtokomban. Megtanultam magam. Azt hiszem így tudom a legjobban kifejezni azt, ami történt velem. Persze ez csak a kezdet, és cseppet sem értem az út végére, és még sok tanulnivaló vár rám. Várom a lehetőségeket, hogy megtehessem!
És ezúton fejezem ki hálámat, és mérhetetlen köszönetemet minden Tanítómnak, Oktatómnak, Csoporttársamnak, és a BHF minden egyes dolgozójának azért, hogy ezt megtapasztalhattam! És külön köszönet illeti azt az embert, aki mindezeken végigkísért, aki mindvégig mellettem állt és támogatott, mert Nélküle ez nem jöhetett volna létre! Utoljára, de Legelsősorban pedig a Legfelsőbb Úrnak Köszönöm, hogy itt lehetek, hogy tapasztalhatok, és hogy mindig, minden körülmények között mellettem áll, és segít engem mindenben, mert Nélküle elvesztem volna!
Köszönöm!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: