Játszmák

Ma este elgondolkodtam azon, vajon miért jó nekünk, ha játszmázunk? Még akkor is folytatjuk sokszor, ha mi magunk is rajtakapjuk magunkat, és tudjuk, hogy butaságot teszünk. A játszmák életünk részei. Vajon mi szükség van rá egy őszinte kapcsolatban, hogy játszmákkal manipuláljuk a másik felet? Mert hisz én is rajtakapom magam ezen. Persze amilyen gyorsan csak tudom igyekszem megállítani, de van, amikor elkap a gépszíj, és hiába akarok megálljt parancsolni, nem megy. Pedig pontosan tudom, hogy mekkora butaság amit csinálok, de valahogy nem akar beállni a szám, és csak beszél, miközben belülről muszájdzsekibe kötöztem már a teljes testemet, és megy a monológ: “Hagyd már abba! Nem veszed észre, hogy hülyeséget csinálsz? Nem vágod, hogy nincs igazad? Fejezd már be a manipulálást! Elegem van belőled!” és ehhez hasonlók:-)). Azért egyre ritkábban fordul elő, de előfordul. Pedig igyekszem tudatosan élni, és nem csak papolni valamiről, hanem a gyakorlatban is alkalmazni, amit mondok.

Erről eszembe jutott, hogy tegnap valaki megkérdezte tőlem, hogy ha nincs gyerekem, és nem vagyok férjnél, akkor hogyan akarok én a családoknak segíteni, és hogyan gondolhatom én azt, hogy segíteni tudok a párkapcsolati problémákban? Hát úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy párkapcsolati segítséget adhassak, nem kell feltétlenül férjnél lennem, és nem attól lesz valaki anya, hogy megszül egy gyermeket (nem kisebbítve a szülés nagyságát, és értelmét) Ez is játszma kezdete volt, csak nem mentem bele, még ennyire sem 🙂 Végül arra jutottam, hogy a játszmák nem azért kellenek, hogy a másikat meggyőzzük, hanem, hogy magunknak bizonyítsunk. Minden játszma először belülről kezdődik el, amikor bizonytalankodni kezdünk önmagunkban, önmagunkról alkotott képünkben. És dehogyis érdekel, hogy mit reagál a másik, csak reagáljon valamit, hogy aztán fennhangon mantrázhassuk a saját véleményünket, gondolatainkat, stb. És a vélemény általában nem a saját viselkedésünket minősíti, hanem a másikét, még akkor is, ha nagyon is rólunk szól. Tehát ezzel fölébe tudunk kerekedni a másiknak.  Vagy legalábbis megpróbálunk, ezzel erősítve saját biztonságérzetünket. Csakhogy ezek a kis nyertes csaták nem igazán megfelelőek erre, mivel hosszú távon lehet, hogy háborút is nyerünk, de a kapcsolatot elveszítjük. Semmiképpen nem éri meg játszmázni, főleg egy olyan emberrel nem, aki átlát a szitán. 🙂

Sajnos a játszmáknak olyan sokféle fajtája van, hogy felsorolni hiába való lenne, de én igazából minden megmozdulást oda sorolnék közéjük, ami  a másik fél manipulálásáról szól, arra irányul. Te észre szoktad venni magadon, hogy éppen játszmába kezdesz? És ha igen, meg tudod állítani?