Elfogadás..

Már írtam korábban az elengedésről, hát most itt az ideje az elfogadásnak, illetve a befogadásnak is. Bár korántsem ugyanaz a kettő , nem véletlenül van ott más igekötő, mégis, szerintem szorosan összefüggenek egymással.

Talán akkor az elfogadással kezdeném. Popper- és Müller Péter csodásan tudta-tudja megfogalmazni, azt hiszem náluk pontosabb meghatározást senkitől sem olvastam. Mégis megpróbálom leírni, mit jelent nekem, mit szoktam mondani a vendégeimnek. Sokan azt mondják, amikor konfliktusban állnak a párjukkal, vagy egy másik személlyel, hogy: “én elfogadom, de..”. Itt máris megbukott a dolog. Ha ott van a de szócska, az azt jelenti, hogy hárítunk. Le akarjuk dobni a felelősséget magunkról, hogy ami történt, történik közöttünk, az nem mihozzánk tartozik, nem miattunk van. Pedig dehogyisnem! Nekünk mutatja meg azt, hogy azzal a valamivel még dolgunk van, még a mélyére kell ásni ennek a tagadásnak. Ez nem jelenti azt, hogy amit a másik tesz, azt jónak kell tartanunk, úgy kell gondolnunk, ahogyan ő gondolja. Ez csak annyit tesz, hogy elfogadom azt, hogy ő így látja jónak, szerinte ez a megfelelő cselekvés, stb. Már nem dolgunk azt címkézni, ítélni, minősíteni. (persze sokszor megtesszük, én is jóósokszor..) Viszont nekem nem kötelességem ugyanúgy gondolni, akarni. Az elfogadás azt jelenti, hogy elismerem a tényeket. Csak és kizárólag ezután tudok változtatni rajta, hiszen ha nem fogadom el, akkor azt tagadom, akkor az azt jelenti számomra, hogy nem létezik. Egy nem létező dolgot nem tudok megváltoztatni. Gondolj csak bele! Ha nem fogadod el, hogy a létra legalsó fokán állsz, hogyan akarsz eljutni a tetejére? Ha nem fogadod el, hogy a pohár üres, hogyan fogsz bele bármit is beleönteni? Előtte el kell fogadnod, hogy a pohár üres, de legalábbis ott van, és még nincsen teli azzal a valamivel…

Amikor teremteni akarunk valamit, akkor ugye tudnunk kell, hogy mi az, amit nem szeretnénk. Sokan már ott elakadnak, hogy benne ragadnak ebben az érzéskörben, ami egy elég erőteljes tagadás. Például szeretnék lefogyni 15 kilót. Tudjuk, hogy nem akarunk 80 kilósak maradni, és itt le is ragadunk. Elfelejtjük, hogy ahhoz, hogy leadhassuk amit szeretnénk, El Kell Fogadnunk, hogy MOST 80 KILOGRAMMOT NYOMUNK. Mert amíg ezt tagadjuk, nincs miből leadni azt a tizenötöt. Itt hol a tagadás? Hát itt: NEM AKAROK 80 KG LENNI! Ezzel távolítjuk magunktól eredeti célunkat, s eszünkbe sem jut, hogy benne ragadtunk, s nem azzal foglalkozunk, amit szeretnénk: X IDŐ MŰLVA 65 KILOGRAMM VAGYOK.  Nézzük ezt kapcsolati szinten! Nem akarom, hogy ezt csinálja, nem akarom, hogy azt csinálja, nem akarom, hogy ilyen legyen, nem akarom, hogy olyan legyen, stb.. Ugye látod, hogy ez nonszensz? Hiszen ha folyton csak azt látod, hogy mit nem akarsz Benne, nem csak, hogy ezeket a dolgokat erősíted, de ráadásul csak távolítod magadtól őt, egyre többet konfrontálódtok, majd vitatkoztok, és veszekedtek. Hiszen ő rezgések szintjén tökéletesen érzi azt, hogy elutasítod, hogy nem felel meg neked, s az ellenállás csak újabb ellenállást szül. Ám abban a pillanatban, hogy elfogadod az ő viselkedését, gondolkodását, érzéseit, megszűnik az ellenállásod vele szemben, ő nem érzi elutasítottnak magát, s mit ad isten, talán még a kapcsolatotok is megváltozik. Hangsúlyozom, NEM KELL EGYETÉRTENI VELE! Lehet más a véleményed, az ízlésed, az akaratod. De ha nem fogadod el elsősorban önmagadat, akkor ezzel kétségbe vonod saját létjogosultságodat, s vele párhuzamosan őt is. Hol az az ember, aki képes úgy jó lenni valakihez, képes úgy tiszta szívvel jót adni valakinek, ha ezzel szemben csak kritikát kap, még ha nem is szemtől-szemben, ha semmi nem jó úgy , ahogyan ő gondolja, teszi.

Ha nem fogadod el saját, számodra negatív jellemzőidet, sosem fogsz tudni változtatni rajta! S ami a pláne, mindig vissza fogod kapni a külvilágból. Hiszen ha valakivel problémád van,két ok miatt lehetséges:

1: Felismersz Benne valamit, ami Benned is megvan, s azt magadban sem tudod elviselni, ezért őt is baromira utálod, mert visszatükrözi neked;

2: Felismersz Benne valamit, ami Belőled hiányzik, de Te baromira szeretnéd, ha meglenne, és ezért nagyon utálod őt, mert Neki megvan;

Több oka nem lehet annak, ha valakivel gondod van! Nézzünk példákat:-)

1: Nagy pofája van, mindig mindenbe beleszól, mindig meg akarja mondani, hogy minek, hogyan kellene jónak lennie. Ez annyira irritál téged, hogy inkább elkerülöd őt. Ismerős a két dudás egy csárdában kezdetű mondás? Ugye sokszor mondják neked a közeli barátaid, hozzád tartozók, hogy ne szólj bele, nem a te dolgod, stb…:-D

2: Zavar, hogy ő a mindig mindenhol mindent megmondó, mert Te sosem vagy képes kiállni azért amit gondolsz, amit jónak látsz, stb. És különben is, hogy képzeli, hogy ő ezt meg meri csinálni????

A példák a saját életemből valók, gondolom sejtettétek:-) Igen, nekem is nagyon sokszor volt, van ilyesmivel gondom. Ma már ritkábban, de azért többet fordul elő, mint kellene:-D

Amíg képtelen vagy Önmagadat elfogadni, addig a külvilág mindig vissza fogja tükrözni a hiányosságaidat, ezt jegyezd meg! S láss csodát, abban a pillanatban, ahogyan a valódi elfogadás megtörténik, elszáll az ellenállás, javulnak a kapcsolataid, egyre másra jobb emberekkel találkozol, úgy érzed, az élet a tenyerén hordoz, még akkor is, ha egyébként vannak gondjaid. Pedig nem történt más, mint a külvilág szintén tükröt mutat Neked. 🙂

Egy csiszolatlan gyémánt vagy, különleges, egyedi, mint mindenki ebben az életben, melyet a tanulási folyamatok, tapasztalások csiszolnak, tesznek gyönyörűvé.

Csak Te vagy ilyen, mindenki más különbözik Tőled. Van értelme bárkivel is, bármiben összehasonlítanod magad? A Te életedet csak Te élheted, senki más, és Másét is hagyd meg Másnak, jól vésd az eszedbe!:-)

Következő gondolatfutam a Befogadásé lesz 🙂