Kereszteződések, választások, döntések

A háláról..

Nap, mint nap olvasok írásokat a háláról, és nap, mint nap gyakorlom is. Most egy kicsit olyan oldaláról írok, amit még nem olvastam sehol. Azt írják, hogy ha hálás vagy, akkor fognak jó dolgok történni veled az életedben, akkor fogod a bőség áldását megtapasztalni. Tökéletesen egyetértek. Amiről most írok, az tegnap tisztult le bennem.

Tegnap találkoztam egy olyan barátommal, akit négy éve nem láttam. Miután felvettek a főiskolára egyszerűen annyira kevés időm maradt, hogy nem tudtunk találkozni. Előtte én alkalmazkodtam Hozzá, mert a puszta létfenntartásához annyit kellett dolgoznia, hogy alig volt valami kis szabadideje, de a későbbiekben már nekem is nagyon kevés maradt, és négy éven keresztül nem tudtunk még egy órát sem találni, ami mindkettőnknek jó lett volna. Miután lediplomáztam, rögtön hívtam őt, és megbeszéltük, hogy amint lesz szabadideje, jelentkezik.  Eljött a pillanat, és olyan édes volt, hogy el is jött hozzánk munka után.

Volt időszak, amikor ingyen kezeltem, masszíroztam, mert nem engedhette meg magának, s én azt mondtam, ne törődjön vele, majd ha lesz rá alkalom, viszonozza. Később hozzám képest nagyon jól ment neki, nekem napi kenyérproblémáim voltak, s ő azon túl, hogy rendszeresen (heti 3 alkalommal) járt hozzám, folyton dupla szatyorral érkezett, az egyikben nekem bevásárolva.

Amikor utoljára láttuk, egy nagyon rossz helyzetben élt, teljesen kisemmizve. Szó szerint mi vittünk neki még takarót és edényeket is, mert mindenét elvették…Az évek folyamán nem sokat tudtunk beszélni, de mindig Ő volt az első, aki üzenetet küldött ünnepekkor, névnapomra, születésnapomra.

Tegnap délután olyan szép volt! Egy gyönyörű kislakást bérel, nem veti fel a pénz, és jelenleg takarításból él, de látszik, hogy jól van! Gyönyörű kisimult az arca minden fáradtság ellenére, és sugárzik belőle az élete iránti elégedettség. És én akkor olyan, de olyan hálás voltam! Olyan mély boldogság öntött el ettől. Ma írtam neki egy üzenetet, hogy milyen jó volt látni őt, és milyen boldog voltam ettől. Olyan szép választ kaptam, hogy a könnyem kicsordult.

Sanya szörfözik

Ezen a nyáron úgy alakult, hogy a Kedvesem, és én külön mentünk nyaralni. Ő nem árulta el nekem, hogy szörfözni készül, talán azért, mert úgy gondolta kinevetném, vagy olyan megjegyzéseket tennék, amely elbizonytalanítaná. Olvastam az erről szóló blogját, nem véletlenül gondolhatta, hiszen nem támogatta mindenki egyöntetűen céljaiban. Én tudom, hogy ez egy ősrégi vágya volt, hiszen beszéltünk róla évekkel ezelőtt. Amikor olvastam az érzéseiről, ezzel kapcsolatos gondolatairól, megvalósításáról, szintén elöntött a boldogság. Mérhetetlenül örültem neki. Amikor hazajött, és megkérdeztem milyen volt, olyan csillogó szemekkel mesélt, mint egy kisgyerek:-) És én legszívesebben felkaptam volna mint egy kisgyereket, és dobáltam volna örömömben őt.

http://www.szabadszellem.com/?q=soha_nem_keso

 

Ezt a két történetet azért meséltem el, mert a tegnapi délután után letisztult bennem, hogy én valójában nem csak a saját dolgaimért, és örömeimért szoktam hálát adni. Hiszen rendszeresen kérek áldást a Fentiektől a körülöttem élő szeretett személyekre, barátaimra, vendégeimre. Rendszeresen adok hálát, és mondok köszönetet azért, hogy ha nekik sikerül valami, vagy valami örömet, boldogságot okoz nekik. Meggyőződésem, hogy ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy rengeteg segítséget kapok a külvilágból. Még nem tudott olyan problémám lenni, amelyben sokszor kérés nélkül is ne kaptam volna több, mint elég segítséget. A hálának nagyon fontos, hogy teljesen irigységmentes legyen! Ne csak annak örülj, amit Te kapsz, hanem annak is, ami másnak jut. Ne várj el senkitől semmit, hanem örülj minden apróságnak! Azt mondják, a bajban ismerszik meg a barát. Én nem ezt mondom. Azt mondom, a barát akkor is barát ha jól megy, és akkor is barát, ha rosszul megy! Te nem vagy neki sem több, sem kevesebb attól, hogy több, vagy kevesebb van valamiből a birtokodban mint neki.

A barát nem azért barát hogy kirángasson a bajból, ahogyan sokan hiszik. Hiszen mi van akkor, ha nem tud segíteni? Akkor már nem is a barátod??? Ő azért barát, mert ott van melletted, és akár sírsz, akár nevetsz, szívében a szeretet nem lesz kevesebb irántad!

Csodás napot Neked 🙂

 

 

 

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!