Az univerzum ajándékai..

Eszméletlenül működik a szinkronicitás. Egy nagyon kedves barátnőm szokta mondani, hogy jó dolog ez az önmegvalósítás, de csak addig fakultatív, amíg el nem kezded 😀 És milyen igaza van :-DD Ha rálépsz az útra, néha lassabban, néha gyorsabban, de már nincs megállás. És, hogy mi köze ennek a szinkronicitáshoz? Hát az, hogy kísértetiesen hasonló dolgok történnek ismerőseimmel, barátaimmal, vendégeimmel, mint velem, szinte ugyan abban az időtartományban. Ezért szoktunk ezzel az egésszel viccelődni. Ma reggel egy hatalmas ajándékot kaptam az univerzumtól. Mint egyébként rendszeresen kapok, csak nem mindegyiket veszem ám én sem észre, vagyis nem mindegyikben értem meg az ajándék lényegét. Ma reggel kaptam egy üzenetet egy vendégemtől.

Tulajdonképpen egy olyan visszajelzős-tanácskérős üzenet volt, de nekem hordozott hatalmas jelentőségű ajándékot. Többféleképpen is. Aki írta, számomra nagyon kedves. Ez így bután hangzik..hiszen minden vendégem a kiscsaládom tagja lesz szépen lassan. Azok, akik eljönnek hozzám, leteszik elém a szívüket, megnyitják a lelkük mélységeit, és betekintést adnak nekem oda. Ez magában már olyan hatalmas ajándék, hogy velük együtt sírok és nevetek rendszerint 🙂 Bizalmat szavaznak nekem, és olyan dolgokat, érzelmeket, gondolatokat tárnak fel előttem, amiket még ÖnMaguknak sem mernek sokszor bevallani.

Erről szól a következő posztom majd. Az igazi, valódi Őszinteségről. De a lényeg, hogy a ma reggeli üzenet hatalmas ajándékot hozott nekem. Tehát inkább úgy fogalmazok, hogy ezt a vendégemet is imádom, mert egyszerűen én magam megdöbbenek, hogy hová juthat el valaki, aki elkezd ÖnMagával foglalkozni, nem sajnálva magát, az időt és a fáradtságot, energiát a fejlődésre, tisztulásra. Mert én csak katalizátor vagyok ebben a folyamatban. Nem én érem el náluk a változást, hanem Ők MAGuk, és igenis büszkék lehetnek erre. Mert aki még nem próbálta, annak fogalma sincs, micsoda munka ez. Nem a fejünket a homokba dugni, hanem felvállalni a sors ajándékait, és megköszönni neki, ahelyett, hogy méltatlankodnánk.

Szóval a reggeli üzenet: megírta, hogy most nagyon szarul van, olyan dolgok jönnek fel, amiken azt hitte, már régen túljutott, és megoldotta, s most kiderül, hogy á..dehogy 🙂  Ez egy nagyon ismerős érzés nekem.. Évekig azt hittem, túl vagyok apukám halálán. Aztán á..dehogy. Hogy feldolgoztam a szexuális molesztálást, aztán á..dehogy. Hogy képes vagyok elengedni embereket tisztán, szeretettel, aztán á..dehogy. Hogy már tudom, hogyan kell jó társnak lenni, aztán á..dehogy. És még sorolhatnám azokat a dolgokat, amik még számtalanszor előjöttek, felbukkantak egy-egy élmény hatására, egy- egy oldás után. Persze most már több száz terápiás foglalkozás, oldás után igen.. Jó részén túl vagyok, de nem mindegyiken, és nem teljesen. Hiszen én is emberből vagyok. És kísértetiesen ugyanazokon a dolgokon megyek keresztül, mint ez a kedves vendégem. Igen, ez sem véletlen. Hiszen minden vendégnek adott oldás során magunkat is oldjuk.. Minden probléma, amivel eljönnek hozzánk, bennünket is érint.. Ciki mi? Szerintem egyáltalán nem. Aztán úgy folytatta, hogy bízik bennem, és tudja, hogy ezek a dolgok már nem a tudatalattijában vannak, hanem jönnek fel, és végre igazán el tudja engedni őket. És mi ebben az ajándék?

Hát először is az, amit írt. Hogy tudja, jó amit csinálunk, hogy azt írja, bízik bennem. Ez az egyik legnagyobb dolog, amit ember adhat a másiknak: a bizalom.

Másodszor, hogy olyan dolgot írtam neki, amin magam is meglepődtem, és mindjárt le is írom.

Harmadszor, hogy megemlített engem egy olyan posztjában, amit több mint tízezer ember olvas, és ennél hatalmasabb visszajelzés, tisztelet nem is kell számomra. Köszönöm szépen! Hálás vagyok érte, s minden hozzám fordulónak a Bizalomért, Tiszteletért, Megbecsülésért! Mert az sem kisebb ajándék, amikor valaki évekkel ezelőtt volt nálam, aztán kapok egy telefonhívást, és kiderül, hogy Ő ajánlott engem valaki számára.

Tehát ha már a sors, az univerzum ajándékainál tartunk. Nemrégen volt a 37. szülinapom. Nagyon büszke vagyok rá, mert azt tapasztalom, minél idősebb vagyok, annál többel néznek fiatalabbnak 🙂 Már tíz évnél tartunk, ami azt jelenti, hogy rendszerint azt mondják, hogy 27-28-nak tippelnének 🙂 Hát ez nagyon jól esik! De kaptam egy üzenetet egy barátomtól, aki ezt írta: már ki sem merem írni a facebookra, hogy fentről is kaptál ajándékot, mert megköveznek, pedig igen, csak még nem tudjuk, hogy mi az 🙂 Ez akkor olyannyira megmelengette a szívem, hogy csak na. Mert az elmúlt időszak nagyon, de nagyon nehéz volt a számomra, és pont a születésnapomat egyedül és szomorúan töltöttem.

Csak nagyon kevés ember tudta, hogy a szívemben mekkora fájdalom van éppen, és mennyire szenvedek. De az a kevés ember velem volt. Mellettem, és ha kellett, naponta négyszer hívtak fel (szó szerint, egész nap a fülemen volt a telefon, mert ráadásul aznap minden vendégem lemondta), és kérdezték meg, hogy vagyok, mit szeretnék, mivel tudnának engem felvidítani, hogyan tudnának jobban, és jól szeretni. Ők sem suttogtak közhelyeket a fülembe, mint ahogyan én sem teszem sem velük, sem a vendégeimmel, hanem csak ott voltak, ha kellett, amikor zokogva hívtam fel őket.

Régi szerelmem mondta azt, hogy csak szeretne mellém ülni, hogy velem legyen, hogy szerethessen. Nem akar semmit, csak odaadni a vállát, és fogni a kezem, hogy érezzem, értékes vagyok. Másik régi párom adott kölcsön rengeteg pénzt, pedig tudom, neki is nagy szüksége van rá. A barátnőim felváltva hívtak meg ebédelni, fagyizni, vagy utaltak a számlámra, hogy legyen mit ennem. Pedig nem keveset dolgoztam, sőt. Talán pont az volt a baj, hogy sokat is..csak nem úgy, ahogyan kellett volna. Az elmúlt időszakban senkit sem tudtam rosszkor hívni, senki nem akart lerázni, és mindenki meghallgatott akkor is, ha már az unalomig ismerte az érzéseimet. Mert egy terapeuta is lehet rossz passzban, és kerülhet olykor szar helyzetbe.

A különbség csak annyi, hogy talán hamarabb emelkedik felül, lép ki a problémás helyzetből, nézi meg kívülről, és kezeli helyén a dolgokat. Biztosan nem mindenki ért egyet velem, nem is kell 🙂 De amikor hátraléptem, az univerzum és az élet a tenyerére emelt. Angyalokat küldött mellém barátok, vendégek és ismerősök képében, akik mindig a megfelelő időben voltak a megfelelő ajándékokkal. Egy jó szó, egy mosoly, egy beszélgetés. Egy pontosan időzített kérdés, vagy éppen egy enyhe kioktatás. Ebéd, fagyi, pénz, lakás..

De a legnagyobb ajándékot mégis az adta, aki a legnagyobb fájdalmat is. Ezer és ezer hálával tartozom neki, és mindenkinek, aki végigasszisztálta ezt a folyamatot mellettem!

S akkor most az idézet, amit a reggeli üzenetre válaszoltam:

„Tudom, nagyon kegyetlen, de gondolj rá úgy, mint egy ajándékra, amit nem kértél, de ki kell bontanod, s használnod kell, és meg kell találnod a helyét! Mert tudod, hogy nagyon hasznos, csak nem voltál még készen a fogadására. Nagy, nehéz, és egyelőre nem tudod, hogyan működik..” by: Én 😉

A sors mindig ajándékokkal halmoz el, akár hiszed, akár nem!

És akkor jöjjön egy klasszikus, akit imádok, és aki nagy tanítóm már egészen fiatal koromtól fogva:

„ Olyan gond nincs, amely ne hozna a kezében ajándékokat is.

A gondokat azért keresed, mert szükséged van az ajándékaira.”

Richard Bach