Őszinteség..

Milyen szép ez a szó, és hogy elhasználjuk…

Azt mondjuk: én őszinte ember vagyok; megmondom az őszintét; őszintén szólva; őszintén bevallom;légy velem őszinte stb. Biztosan tudnátok még folytatni a sort, ha akarnátok. De most inkább csak az a cél, hogy megmutassam, mire használjuk ezt a gyönyörű szót, fogalmat teljesen fölöslegesen. Ha ezeket, amiket írtam felolvassátok magatokban, vagy inkább hangosan nincs fura érzésetek? Mert „bevallom őszintén” nekem van :-D. Ugyanis számomra nagyon hamisan cseng. Hamisan, mert eleve azt feltételezi, hogy egyébként nem vagyunk őszinték, nem tisztán éljük az életünket. És sajnos azt hiszem így is van. Legalábbis magamból kiindulva teljesen biztosan. Bocsássatok meg érte, de most arra kérlek, tegyétek a szívetekre a kezeteket, és gondolkodjatok el erről a szóról, fogalomról, hogy mit jelent nektek! Mert én már megtettem, és azt kell, hogy mondjam, nem azt jelenti számomra, amit a mindennapok során társítok hozzá, miként használom.

Számomra ez a fogalom a tisztaságot, a fontosságot, a toleranciát, tiszteletet és akár még a lojalitást is magába foglalhatja. Persze csak és kizárólag az én jelentéstársításaim szerint. Őszintének lenni számomra már nem azt jelenti, hogy igazat mondok, hogy szembe merek nézni az igazsággal. Persze ezt is, de elsősorban azt, hogy tisztán élek. Tisztán és nyíltan kommunikálok mind magammal, mind másokkal. Megtisztelem magam és a velem kapcsolatba kerülő embereket azzal, hogy tisztán, egyenesen elmondom amit érzek, amit gondolok, nem köntörfalazok, nem handabandázok, és nem hallgatok el dolgokat csak azért, hogy ne bántsak meg másokat. Hogy ez kitisztuljon bennem, ahhoz az elmúlt két év keserű tapasztalata kellett.

Én mindig azt mondtam, hogy őszinte ember vagyok. Valójában így is van (volt). Aztán elkezdődtek az emberi játszmáim, amivel rájöttem, persze tudattalanul, hogy befolyásolni tudom az embereket. És az őszinteség elveszítette számomra eredeti jelentéstartalmát, mely ott legbelül bújik meg a szívem csücskében. Ha szeretek valakit, hajlamos vagyok hűen alkalmazkodni a szeretett személy játszmáihoz, és a sajátjaimat úgy alakítom, hogy bár „őszintén” élek, mégis inkább nem mondom el amit gondolok, amit érzek, csak nehogy megbántsam a másikat. Aztán amikor ennek hatására ő elkezdi „kihasználni” ezt a tulajdonságomat, és már nagyon feszegeti az igazságérzetemet, akkor bizony robban minden. Ó nem, nem szemrehányások formájában. Egyszerűen mindent felborítok, és a másik már nem tud mit kezdeni azzal, hogy hirtelen öntudatra ébredek, kiállok magamért, a véleményemért, újra kimondom amit érzek, gondolok, még akkor is, ha az neki nem tetszik. Szóval keményen játszmázok.. Már sokszor felismerem, írtam is erről, de azért bizony esendően belemegyek továbbra is..:-D

Egyébként teljesen mindegy, hogy ez egy párkapcsolat, egy barátság, vagy egy rokoni kapcsolat. Mindegyikben hajlamos vagyok rá bizonyos fokig. Persze a párkapcsolatban leginkább.

Szóval a lényeg, hogy újra valódi értelmet nyert számomra ez a fogalom. Hatalmas erejű robbanásokon vagyok túl az életem minden területén. És, hogy ezek a robbanások tiszta helyzeteket hozzanak maguk után, ahhoz bizony kíméletlenül őszintén kellett élnem. Legelsősorban ÖnMagammal szemben, ÖnMagammal együtt. Csodás tisztulásokat hozott ez az őszinteség. Sok olyan sallangot vágtam le, hagytam el magamról, amik csak hátráltattak abban, hogy tisztán kommunikálhassak magammal és másokkal is. Hogy prioritást tudjak felállítani az életem egyes területein, hogy tudjam valójában ki és mi a legfontosabb ahhoz, hogy úgy élhessek, ahogyan valójában élni akarok.

Mindig azt mondják a vendégeim, hogy azt szeretik bennem, hogy őszinte vagyok. Hogy azt adom, ami van. Hogy fel merem vállalni magam és a hibáimat mindenestül, miközben ha szomorú vagyok, vagy éppen vidám, akkor is sugárzom. Ezt nagyon jó hallani, legyezgeti a hiúságomat. De milyen tanácsadó, segítő lennék, ha nem akarnék folyton tisztulni, fejlődni, ha megelégedetten hátradőlnék, és nem használnám, élném azt, amit mondok? És ez bizony mondom hatalmas erőt és nagybetűs Őszinteséget kíván! Hogy ne hidd el magadról, hogy Te már mindent tudsz, és nincs hová fejlődnöd, nincs mit tanulni. Még a Természetgyógyász Akadémia legelső óráján mondta egy számomra nagyra becsült tanítóm, hogy meglátjuk, minél többet tudunk, annál jobban tisztában leszünk azzal, hogy milyen kicsinykék, és kevesek vagyunk. Hogy mekkora a világegyetem, és micsoda tudás van rajtunk kívül. Igen, valóban így van. Számomra már egy pár hónapja ezt jelenti az őszinteség. Azt jelenti, hogy felelősséget vállalok MINDENÉRT ami velem történik, akár jó, akár rossz. Tudom, hogy minden értem van, minden az én épülésemet szolgálja. Persze csak akkor, ha hajlandó vagyok meglátni benne a tanítót, a tanítást. Hát az elmúlt két évemben nem kis tanításokat kaptam. Talán ha már itt lesz az ideje, akkor ezekről is írok. Még nem jött el, még nem szintetizálódott ez a fajta közlésvágy bennem. Ám a kíméletlen Őszinteséggel együtt élés már kezdi bontogatni a szárnyait.

Nagyon nem könnyű. Sőt, nagyon nehéz! Kegyetlenül nehéz! De kivel éljek őszintén, ha nem ÖnMagammal? Kivel kommunikáljak tisztelettel, nyíltan, egyenesen, tisztán, toleránsan és lojálisan, ha nem elsősorban ÖnMagammal? Mert ez az alapja mindennek. A szex is csak így működik jól. Ha ismered, hogy mire van szükséged, és azt át tudod adni a partnerednek. Nem várhatod, hogy a világ kitalálja mi a jó neked, hogyan viselkedjen veled, és miként szeressenek. EL KELL MONDANOD! Akár szóban, akár írásban, akár füstjelekkel…! De, ha Te sem tudod, mert ÖnMagaddal sem élsz Őszintén együtt, akkor milyenek lesznek a kapcsolataid?

Csak Őszintén..! Keresd meg a csontvázakat, és takarítsd ki a szekrényedet! Kérlek! Sosincs késő…Szeretettel és őszintén Kérlek! Tedd meg!