Az otthon megtalálása..

Az Otthon…nem is olyan régen arról írtam, hogy az otthonom keresem. Jelentem alássan, megtaláltam :-).

„Le lehet-e térni az útról, amit Isten kijelölt? Igen, de ez mindig hiba. El lehet-e kerülni a fájdalmat? Igen, de akkor soha nem tanulod meg, amit kell. Meg lehet-e ismerni dolgokat anélkül, hogy valóban kipróbálnád őket? Igen, de soha nem válnak igazán részeddé.”

P.C. Alef

Isten kijelölt számomra egy utat, amiről letértem. El akartam kerülni a fájdalmat, s a megúszásra utaztam a tapasztalat helyett…Annyira enyém ez a pár sor…és még nagyon sok…A szív útja kifürkészhetetlen, ahogyan Istené is. Hiszen Ő ülteti el bennünk a magot, a vágy magját. Amely lelkünk legmélyén növekszik, s a megtett út során hol mostoha, hol kicsit jobb körülmények között csírázni, növekedni kezd. Tökéletes körülmények sosincsenek, hiszen ahogyan a földbe elvetett mag is hol kevesebb, hol több vizet, napsütést kap, úgy kapja valódi Önmagunk létének csírája is a tápanyagokat. Jó, ha tudatában vagyunk annak, hogy MAGunk már csírázik, s akkor tudatosan táplálhatjuk. Még így sem vagyunk képesek sokszor a megfelelő összetételű táplálékhoz juttatni kicsi MAGocskánkat, hiszen az anyagi világ sodor bennünket folyton-folyvást, s néha észre sem vesszük, milyen messze sodródtunk attól, hogy akár csak egy kis vizet is önthessünk rá. Arról nem is beszélve, hogy szeretet nélkül nincs élet. Ha nem szeretgetjük önMAGunkat, akkor szegényke csak sorvadozik, s nem találja meg a megfelelő irányt ahhoz, hogy a MAGasba törjön, hogy útjára lépjen. Szeretet…már olyan elcsépelten hangzik, pedig olyan gyönyörű szó. Hát még az érzés, amit takar! Az igazi szeretet.

Nagyon tudok szeretni. De vajon jól szeretek? Mert a szeretet fokmérője nem az, hogy én mennyire érzem, hanem az, hogy akinek nyújtom mennyire és hogyan érzi. Hogy akit szeretni vélek, vajon mennyire érzi felszabadítónak, és gyarapítónak saját maga számára szeretetemet. Milyen minőségben tudom kifejezni ezt az érzést afelé, akit szeretni vélek. Igen, nem véletlenül írom, hogy vélek. Mert sokan, sokszor csak úgy véljük, hogy szeretünk valakit. De amikor ő tudatára ébred saját MAGjának, és öntözni, táplálni kezdi, akkor ez a szeretet sokszor korlátozóvá, leigázóvá, kötöttségekkel telivé válik. Pedig nekünk is egyszerűen csak saját MAGunk nevelgetésére kellene koncentrálni, arra, hogy Őt jól szeressük. S akkor szeretetünk szabad marad, minden önzéstől mentes. Emelni, és nem korlátozni fogjuk szeretteinket. Tanuljunk meg jól szeretni! Sokszor mondják, hogy feltételek nélkül. Ideig-óráig működik ez, de az életben egy folyamatos változás zajlik, s nem olyan könnyű követni e változást. Éppen ezért ha mindig, minden pillanatban feltételek nélkül akarnánk szeretni, ugyanúgy lekötnénk érzéseinket, s ez ugyanolyan feltétellé válna, mint a többi korlátozó elvárás.

Visszatértem az útra, belementem a fájdalomba. Ki akarom próbálni a dolgokat, és ÖnMagamat. Megtanulni, amit Isten nekem kiszabott. És köszönöm, jól vagyok!

Megtaláltam MAGamat. Otthont teremtettem Magocskámnak kívül, belül, egyaránt. Ó még számtalan dolgot kell megtennem, hogy a kis csírácska megtalálja a kiutat a fény felé, de érzem, hogy növekszik, hogy kicsi fejét tekergeti, nyitogatja szemecskéit. Hogy boldog a figyelemtől, a melegtől, a szeretettől. Megígértem Neki, hogy mostantól jól fogom szeretni, és figyelek hangjaira. S egyre jobban megy :-). Megtaláltam az otthonomat! Hálásan köszönöm, hogy a körülmények megengedték, megteremtették nekem a lehetőséget erre a folyamatra!