Az Adventnek megvan a maga vallási jelentése, ám én inkább arról írnék, hogy számomra mit jelent, hiszen ez mégis csak egy személyes blog 
Már nagyon régóta úgy érzem, hogy az idő számomra nem lineáris, és a mostanában napvilágra kerülő elméletek között is van sok, ami nagyon összecseng az én érzéseimmel. Sokkal inkább ciklikusnak mondanám, ráadásul párhuzamos idősíkokban…de most nem is ez a lényeg. A gondolkodásom rendszeresen szokta kiverni a biztosítékot másoknál, amiről viszont az a véleményem, hogy az az ő problémájuk Tehát bárki, vagy bármi is teremtette ezt az univerzumot, ezt a létidőt és teret, amelyben most élünk, az nagyon tudta mit csinál. Amikor kicsi voltam, csodálatos, gyönyörű karácsonyaink voltak szegénységünk ellenére is. Aztán felnőttem, ahogyan az lenni szokott, lettek társaim az úton, ahol éppen jártam. Hosszú-hosszú ideig inkább egyedül töltöttem volna a karácsonyt, mert a párjaimnak nem én voltam a család, hanem a szüleik. Aztán jött egy csodálatos ember, egy igazi társ, akinek teljesen természetes volt, hogy a szenteste a Miénk, így, nagybetűvel, s csak a karácsony többi napja a szülőké, rokonoké. Ha lehet ezt mondani, ezek az ünnepek, melyeket vele tölthettem, felülmúltak mindent, amik előtte voltak. Életem eddigi legszebb időszaka volt, s nekem az Advent az erre való várakozást, felkészülést jelenti immár nyolc éve. Várakozást, és felkészülést arra a misztériumra, amit Jézus megszületése hozott. Az igazi szeretet ünnepére, amely a mindennapjainkban is ott volt, de valójában nekem a Szent Estén ( igen, így írva) teljesedett ki minden egyes évben. Volt, hogy csak egy könyv volt a fa alatt gyönyörűen becsomagolva, vagy egy szappan, mégis, el nem feledhető egyetlen nap sem közülük. Számomra…Az, hogy ébredéstől kezdve együtt készültünk, takarítottunk, főztünk, sütöttünk, fát díszítettünk, vacsoráztunk, majd ajándékoztunk, az maga volt a földi paradicsom. Ahogyan a kis fincsi teánkat kézben tartva ültünk a fa alatt, és néztük a csodát, szőttünk terveket, vagy csak szerettük egymást.. Advent a vallásom szerint az új évnek a kezdete. Várakozás Krisztus születésére, ki elhozza az igaz szeretetet. Számomra is valami ilyesmit jelent, de idéznék inkább egy pár sort, ami tökéletesen megfogalmazza ezt az időszakot nekem:
Pilinszky János: A várakozás szentsége (részlet)
Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás.Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.”
Hitem szerint Advent felkészülés az új évre, hogy azt is szeretetben, boldogságban, és tisztán élhessük le. Tehát most felkészülök egy új esztendőre, egy új életre, egy új irányra, hogy a lehető legtisztábban, legnagyobb szeretetben, és legvalóságosabb pillanatokban tudjam megélni. Hálás vagyok mindenkor annak, AKI mellettem van!
Advent első vasárnapja November 30-án van, ne feledjétek meggyújtani az első gyertyát, ha szoktatok koszorút készíteni! Egy számomra nagyon kedves verssel fejezném be:
Reményik Sándor
Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: