Egy Angyal emlékére…

Van az Út…az az út, amelyen ha elindulsz, tudod, hogy végig kell menned. Előre látod , hogy nem lesz könnyű. Még mielőtt elindulnál látod a buktatókat, a kihívásokat és a nehézségeket. Ráadásul úgy tűnik, hogy nem csakhogy nehéz, de baromira hosszú és kanyargós is. Mégis úgy döntesz, hogy rálépsz az útra, mert érzed, tudod, hogy ez a te irányod. Erre kell menned, hogy elérd célodat, hogy megvalósítsd önmagad. Felszívod magad és hajrá! Nosza akkor, gyerünk. Először csak fáradni kezdesz, majd úgy érzed, hogy túl erős az ellenszél. Később kitöri a lábad a cipő, és sebesedni kezd. Már a hátad közepére nem kívánod az egészet, de tudod, hogy ha már elindultál, nem adhatod fel, illetve csak ezen az úton juthatsz el a célodhoz. Elkezdesz gondolkodni, vajon tényleg akarod-e ezt a dolgot. Vajon tényleg oda szeretnél-e eljutni, ahová ez a kanyargós, mindenféle problémákkal teli utazás visz. Nem találnál-e egy könnyebb, egyenesebb, simább, kikövezett úttestet…Megállsz és körülnézel..látod, hogy bár ezen az ösvényen egyedül vagy, számtalan más utazó és gyalogos rója a maga köreit és bandukol melletted, előtted vagy utánad, a szélrózsa minden irányában. 

Meghányod veted magadban a dolgokat és lehet, hogy úgy érzed nem bírod tovább..visszatekintesz a veled együtt elhaladó pillanatokra, percekre, azokra az időtöredékekre melyek konstans állni tetszenek mióta csak elindultál. Felsejlenek emlékképek az egy darabig párhuzamosan melletted haladó emberekről, társakról, legyenek azok bármik és bárkik is…

Látod, hogy már sokkal több a megtett út s az átélt pillanat, mint ami hátra van még, ezért már inkább folytatod. Szíved már párszor összefoldoztad, tested forradásokkal, hegekkel, friss sebekkel teli, de nem adod fel. Mész töretlenül, emelt fővel tovább. Hálás vagy azokért kik lemorzsolódtak, mert útjuk másfelé vitt tovább, hálás azokért kik még melletted vannak, s azokért, kiket majdan közeledbe sodor az élet. De tudod, hogy valójában egyedül jöttél ide és egyedül fogsz elmenni, mert az Út csak addig társasutazás, míg egyfelé tart az irány. Mész hát tovább, és igyekszel tőled telhetően a legkevesebb fájdalommal, legtöbb tudással és örömmel megélni minden lépést, hogy ne csak menetelj, hanem minél többször élvezd is az utazást. Minden esetben olyan útitársak kerülnek melléd, amilyeneket megérdemelsz. Lehetnek segítőkészek, kedvesek és szeretettel teliek, de hazugok, álnokok és gáncsoskodók is. Tőled függ, hogy kikkel társulsz közben.

De ne feledd, hogy egyedül kell fellépned rá, s egyedül hagyod el azt az áramlatot, mely Téged navigál…

S egyszer csak eljön az idő, amikor azt látod, hogy már senki sincs körülötted. Nem azért, mert már nem szeretnek, hanem mert eljött az idő, hogy befejezd az utazást és levond a tanulságokat. Visszatekinthess e hosszú kálváriára, amely ha elég okos voltál sok szeretettel és örömmel, s talán kicsit kevesebb fájdalommal és bánattal járt, de annál több tanulással és fejlődéssel. Eljön az idő, amikor elérkezel a szivárványhídhoz, hogy átlépj a túlsó partra…

Remélem Édes Drága Nagymamim Neked sokkal-sokkal több szép és örömmel teli emlék került életed videójába, mint bánat és szomorúság. Már a híd túloldalán vagy, ne feledd megnézni néha a filmet, amelyen mi, útitársaid is rajta vagyunk.

Szeretlek!