Kapcsolódni kezdtem..elsősorban önmagammal. Azt hittem jól megy..a kapcsolódás..hát persze. Hiszen olyan jó vagyok! Annyira szuper csaj vagyok, mindenbe bele merek menni, elébe járulok a félelmeknek. Ide nekem az oroszlánt is, hadd szálljon csak inába a bátorsága !:) Ahha, juj de nagyon tuti vagyok! Ahogyan azt Móricka elképzeli..
Jöttek az új emberek, s én csak menekültem. Majd jött valaki, akivel kicsit már könnyebben ment. Majd a következővel is…S egy újabb és újabb minőség, akivel mindig egyre könnyedebben, súrlódásmentesebben tudtam kapcsolódni. S igen, végre az akivel teljesen természetes volt minden. Az áramlás úgy beindult, mintha mindig is együtt lélegeztünk volna. Minden alkalommal nagyon vártam a találkozást. Igen ám, de idáig mindegyik női minőség volt. Tehát magammal mint minőséggel, s mint női energiával már oké vagyok. Felélesztettem, világra szültem, hát lássuk a férfi oldalt.
Jött az oroszlán és behurcolt a barlangjába. Minden alkalommal, s én minden percben harcoltam az irányítással és az agresszióval. Sosem mentem önként, engem megtörni, elejteni kellett. Aztán következett az alkalmazkodás és rugalmasság eszméje egy újabb férfi képében, kivel már összenéztem néha, de még mindig szögletes volt az a beengedés..
S egyszer csak megérkezett az a minőség, akire ránézve egyetlen pillantásból tudtam, hogy tükrözi minden fájdalmamat, minden ellenállásomat és félelmemet..dolgoztam és küzdöttem vele..Csatlakozott a másik, mely a finom, lágy és lebegő minőséget hozta be, s minden alkalommal segített félelmemet csökkenteni. Ott volt velem szemben a két ősi ellenség, melyet nincs mese, össze kellett hangoljak..a finom lágyságot az erőteljes keménységgel. S egyedül maradtam a zabolátlan vadságommal..
A húzd meg, ereszd meg érzés, a menekülnék de talán jobb lenne mégis itt maradni, nem túl egyszerű feladatával.
Ott állt mellettem, s hallottam a légzését. Ahogyan tükrözi a félelmeimet. Megfogott, és elindult velem. Engedett és szorított, majd megfogott és megtartott. Futottam de visszahúzott, menekültem de ő biztonságot adott. Szaladtam volna, s közben visszavágytam az engem körbefonó, megtartó, ugyanakkor elengedő, szabadságot teremtő létezésbe. Kiáradtam és befogadtam, majd megöleltem és elengedtem. Rohantam el és másztam vissza, miközben ő csak ott volt, jelen volt, és felfogta remegésem okát. Hónom alá nyúlt és felemelt, majd ölbe vett, és ringatott. Magához húzott, megnyugtatott. Majd engedve erejének feladtam a harcot, a csendes elfogadás biztonságot adott. A menekülési vágy megváltozott, s lassan alábbhagyott…A zabolátlan vadló sehol sem volt. Már maradni akartam, csak engedni, elmerülni a létezésben. Megérkeztem…vagy megszelídültem? Egyelőre még nem tudom, bár az ajtó csak résnyire, de nyitva van.
Hálás vagyok. A szívemről a lakat lehullott, végre újra igazán befogadó vagyok. Minden egyes percért és segítségért szeretném kifejezni a köszönetem azoknak, akik ebben jelen voltak, és jelen vannak most is , folyamatosan! Mert a munka sosem ér véget…
1:26:35………………
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: