Barátságról…

A család után a legritkább és legnagyobb kincs a világon. Mert a barátok azok, kiket mi választunk magunk mellé, vagy akik bennünket választanak. Megmutatja, milyenek vagyunk mi. Mintha csak tükörbe néznénk, hiszen nem tudunk a másikban olyat meglátni, mely dolog bennünk ne lenne meg. Valamelyik énünk bennük nyilvánul meg, még akkor is, ha azt hisszük, szöges ellentétünk, akár csak a párunk.  Sok nagyon kedves ismerősöm van, sok olyan, aki szorosan egészen közel áll a szívemhez. Barát már jóval kevesebb, bár van, akinek még ennyi sem.  Sosem tudtam igazán megfogalmazni, mitől alakul ki igazán egy barátság két ember között.  

A legrégebbi barátnőmmel még pelenkásak voltunk, amikor egymásba szerettünk. A sors fintora, hogy ő távoli unokatestvérem is, amit valahogyan sosem akart elhinni. 🙂 Ő nem Magyarországon él, már hosszú évek óta.  Van, hogy kimarad egy év, vagy még több is, hogy nem találkozunk. Előfordult, hogy itthon volt, felhívott, hogy találkozna velem, de én nemet mondtam. Mert éreztem, nem vagyok olyan passzban, vagy mert nem értem rá, hiszen nem tudtam, hogy jönni fog. Sosem sértődött meg. Azt mondta: “Jól van Era, majd legközelebb.”  De előfordult fordítva is, hogy itthon volt, felhívott és megkérdezte, hogy ugye nem haragszom meg, ha most nem velem találkozik, hanem valaki mással? S megint jött fél év, amíg nem láttuk egymást. Mégis, mindig ott tudjuk folytatni ahol abbahagytuk, sosem törik meg a szeretet. Sokszor segített már rajtam többféleképpen is.  Emlékszem egy történetre…

Fodrászt keresett, és beajánlottam a kolléganőmhöz. Közben ő vásárolgatott, és már meg nem mondom, hogy mit vett, de tudom, hogy többször mondtam amíg válogatott, hogy nem tetszik, nem áll jól neki, stb. Aztán mégiscsak megvásárolt valamit, amit végül mindketten elfogadhatónak találtunk, bár én még mindig azt mondtam, hogy nem igazán áll jól neki. Ezt a fodrásznál ülve éppen mesélte a kolléganőmnek, aki elég fennhangon kifakadt, és kiosztott engem, hogy hogyan lehetek ilyen, ha az a barátnőmnek tetszik.  Majd mielőtt én megszólaltam volna, ő azt mondta:” Hagyd csak, ő az egyetlen, aki mindig megmondja nekem őszintén, hogy mit gondol!” …És én ettől olyan, de olyan boldog voltam…Így telt el már 37 év.

A másik barátnőm tizennégy évesen leült velem szemben a kollégiumi szobában, és megkérdezte, leszek-e a barátnője? Megvontam a vállam és igent mondtam 🙂 Majd nyolc évig elválaszthatatlanok voltunk, aztán a kamaszkorból felnőtté válás közben lemondtunk egymásról. Eltelt újabb nyolc év távollétben. Mégis, minden egyes évben, a születés-és névnapján én megöleltem gondolatban. Majd egyszer csak az akkori párom új munkahelyén láttam újra. Mára már sikeres üzletasszony, akire nagyon büszke vagyok. Mivel mindketten elfoglaltak vagyunk, nagyon ritkán látjuk egymást, de ott van amikor szükségem van rá, s bízom benne, hogy én is tudtam, tudok neki támogatást adni amikor úgy hozza a sors.

A következő egy volt kolléganőm, aki kitartóan szeretett engem még akkor is, amikor már nem dolgoztunk együtt, rám telefonált ha elveszni látszottam. Mindig őszintén megmondja a véleményét, sosem kertel, s persze még egyszer sem sértődött meg, ha én is megtettem ezt. Lassan tizennégy éve nyűjjük egymást..Sokszor hónapokig nem jön össze vele sem a találka, de tudja, ez semmit sem von le abból, amit érzünk. 

Aztán van egy már-már szintén testvérszámba menő ember, ki ott volt velem legmélyebb pillanataimban is. Őt a volt párom barátjaként ismertem meg, s nem tágított mellőlem. Ő már akkor tudta, amit én nem: hogy bárhányszor is összeveszünk, nem fogjuk elengedni a másik kezét. Ennek már lassan nyolc éve 🙂 Persze vele is volt mosolyszünet, majd egy év…de már felnőve érzéseinkhez, átgondolva a dolgokat beszéltük meg.  A leggyatrább, legkínzóbb félelmeimet is ismeri, de ha rajta múlik, sosem merülök el bennük. Legrosszabb és legkiállhatatlanabb tulajdonságaimat is megtapasztalta már, mégis..együtt visít velem ha valami vicces történik, és boldog, ha én az vagyok..

Kaptam az égiektől még valakit, aki öt évvel ezelőtt került mellém mint tornagyakorlóm, s szépen lassan odanőtte magát kitartó szeretetével a többiek mellé. Minden nap hálát adok érte. Valami olyan mély szeretetet kapok rajta keresztül, ami miatt már többször sírva fakadtam.

S igen! Létezik férfi és nő között barátság. Két férfi is van az életemben, akik közül az egyik való igaz, hogy hosszú ideig a párom volt, és vele éltem meg eddigi életem legmélyebb pillanatait is (hát akkor ő vajon mit élhetett át..), mégis kitart mellettem tizenöt éve, bízik bennem és mérhetetlenül szeret.  Ő szintén az az ember,akihez hajnali háromkor is fordulhatok, ami meg is történt már kölcsönösen..

S a másik, aki tíz éve szeret engem állhatatosan. Sosem gondolt rám nőként, boldog párkapcsolatban élt, él. Az élet elsodort bennünket egymástól, de nemrégen újra visszahozta nekem Őt az Isten. Egyetlen pillanatra sem szűntünk meg gondolni egymásra és szeretni egymást.

Ők nyolcan ismernek engem legjobban. Kivétel nélkül csodálatosak! Annyi segítséget kaptam tőlük egyenként is, amit több élet alatt sem tudnék meghálálni, bár tudom, nem is várják el.  Rajtuk kívül még van jó néhány olyan, szívemhez nagyon közel álló ember, aki sokszor állt mellettem, kapott el, ha estem. S természetesen ebben az évben jött még három, akit ajándékba kaptam. Szívem minden szeretetével igyekszem jó barátjuk lenni. Ahogyan az már lenni szokott van olyan is, aki sokáig volt mellettem, s mint egy párkapcsolatnak, vége lett annak is. Már nem engem tart barátjának, s azt hiszem rendjén is van ez így. Ahogyan változunk, változnak az emberek is körülöttünk..Csak az igazán mély, tiszta kapcsolatok tudnak velünk együtt változni és fejlődni. S mindig viszontlátjuk magunkat a másik tekintetében, viselkedésében. Különben nem lennének a barátaink.

Most, hogy így összefoglaltam saját magamnak az életem kísérőit, azt hiszem, tudom, hogy miért Ők vannak mellettem.

Mindig, minden körülmények között megmondják, ha hülyeséget készülök elkövetni, bár sosem korlátoznak benne, nem beszélnek le róla, mert a tapasztalás az enyém, DE ott állnak, ha ezután szükségem van rájuk. 

Ha kitalálok valamit, akkor egy emberként állnak mögöttem, és azt kérdezik, miben tudnak segíteni. De nem csak kérdezik, hanem meg is teszik.

Sosem irigyek vagy féltékenyek a sikereimre, hanem velem együtt örülnek. 

Az Ő véleményüknél jobban senkiére sem adok,  mert nem akarják lenyomni a torkomon, elfogadják, ha másként gondolok valamit. S  mert kivétel nélkül olyan intelligenciával rendelkeznek, ami számomra felbecsülhetetlen.

Szeretnek engem azért ami, aki vagyok, és elfogadnak testestül-lelkestül, teljes egészében!

Ők azok az emberek, akikért én ugyan ezeket a dolgokat szintén megtenném, megteszem. S Ők azok, akiktől bármikor merek és tudok segítséget kérni, mert bízhatom bennük és bízhatnak bennem. S mert tudják, az érzés kölcsönös!

Ezt az idézetet Anikó barátnőmtől kaptam még tíz éve: ” Az igazi barát a kezedet fogja, de a szívedet simítja.”  Azt hiszem, ez így van. Ezzel a verssel köszönném meg, hogy vagytok Nekem! Szeretlek Benneteket! 

Ellen Niit: Ha ismerlek gyerekkoromban

Ha ismerlek gyerekkoromban,
biztosan neked ajándékozom
sárga kis hólapátomat,
piros homoklapátomat,
s a csillagokkal telefestett kék vödrömet,
minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
és a leghosszabb csúszdát, amit csak ismerek.
A hordókat csorgó ereszek alján,
feketén csillogó vizükkel,
feketén csilladozó, mély vizükkel,
a víz alatt lakó meséket is,
a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
(a mélyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
s arról a furcsa sajdulásról,
amely lehajló tarkómat súrolta,
mint egy madár,
vagy lélek,
vagy golyó.
És azt hiszem,
a sárga mackót,
a szegény, kopott orrú sárga mackót,
minden titkával együtt –
neked ajándékoztam volna azt is,
utána sírdogáltam volna,
magam sem értve:
a veszteségtől-e, vagy örömömben.