…mert élni, csak így érdemes…

Csak úgy lehet, hogy csinálod. Akarattal, vággyal, gondolattal, érzelemmel. Valamit létrehozni csak akkor, ha vágysz rá…vágysz rá olyan erősen, hogy képes vagy meghalni érte…csak úgy érdemes.  Nem lehet kicsit élni, nem lehet kicsit szeretni, nem lehet kicsit szexelni, nem lehet kicsit bármit is teremteni. Szerintem bármit, amit teszek, csakis csinálni lehet. Se nem kicsit, se nem nagyon. Csak egyszerűen csinálni. Meggyőződéssel, hittel, akarattal és érzelemmel. Csak és kizárólag így tudok élni, szeretni, dolgozni, szeretkezni, szerelmeskedni, szerelmezni, nevetni, beszélgetni, enni, inni, táncolni és bármit, amihez csak hozzákezdek. Már nem próbálgatok, nem belekóstolok, hanem megteszem, megeszem. Megcsókolom, megiszom és részeg vagyok tőle. A víztől is, igen. Hiszen élvezettel, szenvedéllyel teszem. Nevetni és sírni is a szenvedéllyel tudok. Én magam vagyok a szenvedély. Sokat kell még tanulnom, hogy a radzsaszból (szenvedély) a szattvába (jóság) jussak, talán még jó néhány életre szükségem van hozzá, de ha ebben az életemben a szenvedély kötőerejét kaptam társul, hát megélem. Szenvedélyesen. Sokan azt hiszik, a szenvedély egy tulajdonság. Hiszen arra a kérdésre felel, hogy “Milyen?”. Pedig a szenvedély egy kötőerő, egy felfokozó hatóerő. Ami vihet lefelé, és vihet felfelé is, attól függően, hogy merre tartod az irányt. Hogy karmikusan merre tartasz. Csak remélni merem, ahogyan szívemet tisztítom, tisztul intelligenciám is és felfelé törekszem, de mivel minden illúzió e kettősségekkel teli világban, az is lehet, hogy pont rossz irányba tartok. Majd elválik, ha ott lesz az ideje…

Minden alkalommal, amikor teszek valamit, átadom magam neki. Átadom magam teljesen annak a cselekedetnek, legyen az bármi. Feloldódok benne, így kissé meghalok. A szenvedély megöl, szoktuk mondani. Igen, meghalsz tőle, bele, vele. Csak, ha jól csinálod…csak, ha benne vagy…csak, ha meg is teszed amit csinálsz, nem csak mímeled. Ó Istenem mennyi szerepet játszottam el, csak, hogy szeressenek…csak, hogy jó legyek…csak, hogy megkapjak valamit…Nem érdekel. Sok vagyok? Hát legyek sok 🙂 Voltak már páran, akik bírtak és bírnak velem, elég jól 🙂 Aki szeret, az nagyon szeret. És nem kell, hogy mindenki szeressen…engem sem, téged sem…Jól is néznénk ki. Az egész világ egy csöpögős nyáltenger lenne 😉 Már én sem akarok mindenkit szeretni. Viszont akarok elfogadni, megengedni, örömmel venni! Szenvedélyesen! Azért, hogy újra és újra meghalhassak tőle, bele, vele…És mit ad Isten? Mióta nem csak mímelem, nem veszek vissza magamból, vagy adok hozzá magamhoz, csak csinálom, csak teszem, azóta egyre nagyobb rend és csend van. Az igazi..a mély, az égbe kiáltó. Ami maga a szenvedély, mely hangosabban szól, mint az üvöltő szavak.  Világítok, égetek, sütök, perzselek… de ha elég bátor vagy és közelebb jössz, körülölellek, melegen tartalak vagy éppen felélesztlek. Ahogyan csak én tehetem…

Meghalok…minden egyes pillanatban, amikor igazán élek. Mert élni, csak így érdemes! Nekem…:)