Előrebocsátom, nem vagyok a türelem mintaképe. Mégis arról fogok írni. Mostanában azt tapasztalom, hogy minden azonnal kell. Mindent azonnal Adj Uram, de máris! Mégis ezt hogyan gondoljuk? Valahogy elhúzott a világ a technikai vívmányokkal együtt az instant élet felé. Pár óra alatt eljutunk a világ másik felére, a Brazíliában élő barátunkkal beszélgetünk számítógépen, bárki, bármikor elérhető azonnal, hisz fenn van valamelyik típusú cseten. De ha mégsem, akkor hívhatjuk mobilon minimum.
Ha véletlenül nem válaszolok egy emailre pár percen belül, akkor megsértődik az illető, hogy mellőzöm, biztosan szándékosan nem olvasom el, vagy reagálok üzenetére…..De sajnos ez nem csak itt érhető tetten, hanem kapcsolataim offline részében is, hogy stílusos legyek. Ha barátunk nem ér rá találkozni velünk, hívogatjuk. Ha nem veszi fel a telefont, irkálni kezdünk neki..ha nem reagál, megsértődünk, örök harag. Amikor a belvárosban dolgoztam masszőrként, sok nő jött hozzám nyirokdrenázsra, hogy fogyasszam le. Aki ismer személyesen, az tudja, hogy tudok nagyon bunkó is lenni. Szóval fogyasszam le, és egy hónap elég lesz-e, merthogy addigra bele kell férnie ebbe és ebbe a ruciba, vagy nyaralni megy, vagy a többi…na az én válaszom:
” Hát először is én biztos nem foglak lefogyasztani. Tudok segíteni abban, hogy elinduljon a tisztulás, hogy beindítsuk az anyagcserédet, de lefogynod neked kell! Mégis hogyan gondolod, hogy majd te fekszel az ágyon, nem csinálsz semmit, én dolgozom, kilóg a belem, és egy hónap múlva meg karcsú és légies leszel? Arról nem beszélve, hogy amit tíz, húsz év alatt magadra szedtél, tönkretetted a szervezeted, azt majd én egy hónap alatt helyrehozom? Teljesen feleslegesen cseszed el akkor a pénzed, nekem meg az időmet!” És volt, akit el is küldtem…
És a kapcsolataink. Problémánk van…barátunkkal, szülőnkkel, párunkkal. Folyamatosan durrogunk, dühöngünk. Aztán egyre jobban szúr az a szög a seggünk alatt, de még mindig azt várjuk, hogy majd ő változtat. Dehát vazzeg nem zavar, hogy a Mi seggünket szúrja az a szög???? Na oké, nehezen, de megértjük, hogy nekünk kell felállni és kiszedni a székből alólunk, de legalábbis egy párnát tenni magunk alá. (Itt megjegyezném, hogy a párna egy idő után kilyukad–> ez a tipikus szőnyeg alá söprés, elkerülés, tagadás)
Újabb felismerés, meg mindenki azt mondja, csak lehet benne igazság, felállunk, hogy kihúzzuk a szöget. Rángatjuk, nem jön…újra és újra. Majd egy-két óra múlva közöljük, hogy ez nem megy, most már a szögnek kell magától kihullania, mert mi mennyit rángattuk, mégsem jön ki. Hát kérem ez aztán a türelem!
Nagy nehezen rávesszük magunkat arra, hogy változzunk, változtassunk, majd egy hét után, amikor nem történik semmi, anyánk még mindig szekíroz, párunk prosztó és szarba sem vesz, barátnőnk önző dög, akkor felemeljük a kezünket, hogy mi mindent megtettünk, mégsem változik semmi..Kérdem én, mennyi idő alatt romlott el? Illetve egyáltalán nem ilyen volt-e akkor is amikor megismertük, hozzámentünk, elvettük, mindig is, csak nem akartuk észrevenni, mert majd a kedvünkért úgyis megváltozik, vagy majd mi úgyis megmutatjuk, hogy erősebbek, jobbak, faszábbak vagyunk?
De a legfőbb kérdés hogy mennyire vagyok fontos magamnak ahhoz, hogy legyen türelmem a szöget kihúzni ha másként nem megy, mennyire vagyok tisztában azzal, hogy ha változtatok, függetlenül a másik reakciójától, én csak kizárólag nyerhetek vele? Bennem lesz több türelem, szeretet, alázat, kedvesség, rugalmasság, erő és még sorolhatnám. Ezzel nem az anyám, a párom vagy a barátom lesz gazdagabb, hanem én, akkor is, ha a kapcsolat megszakad, vagy meg kell szakítani. Ráadásul ha elég intelligens vagyok ahhoz, hogy tanuljak belőle, hogyan jó vagy könnyebb azt a szöget kihúzni, akkor a legközelebbi széknél már megnézem, hogy egyáltalán van-e, vagy hol van, vagy mekkora az a szög, és az nekem elviselhető-e, vagy nem vagyok hajlandó ráülni..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: