Álomszoba…

Amikor leveszem a cipőmet, lábujjhegyre emelkedek, és leheletnyi lélekillatba burkolódzva megérkezem Abba a Szobába. Abba, amelyik csak kettőnké, mely kettőnk legfinomabb, már lepárlott eszenciájának keveréke. Akkor leülök, s várok. Várok Rád. Türelmesen, könnyed, finom mozdulatokkal táncolni kezdek. Először csak belülről mozdulok, lelkem rezdül a dallamra. Sejtjeim egyenként veszik fel a ritmust, s kezdik el táncukat. Szépen, lassan terjed egyikről a másikra, áramlik a lebegés. Megrezegteti pilláimat,…szemhéjam lehunyva, ajkam sóhajra nyílik ahogyan szinte egész testem megmozdul a zene nyomán…s e remegés nem tágít már. Hajamba túrva érezni vélem majdani érintésed, léle(k)zeted követve bőröm borzongását. Lépéseim lassúak, szinte túlontúl is azok.

Eltáncolom kettőnket…a párt, mely tökéletes összhangban mozdul együtt. Te megfogsz, vezetsz, irányítasz. Elkapsz, letérdelsz, felemelsz, megtartasz. Ragyogsz, ahogyan rám nézel közben, mert látod, élvezem. S én csukott szemmel bízom Rád magam. Hozzád lépek, követlek. Belesimulok mellkasodba, orromba kúszik bőröd illata, erőd szinte súlytalanná tesz. Érzékeim felborzolódnak, ahogyan izmaid örömtáncot járnak érintésem hatására. Repkedek karjaidban, hajam száll utánam…tincseim vállaimat simogatják. Oly örömteli vagyok, s Te mosolyogva nyugtázod, hogy nem kell sok a boldogsághoz.

Megérkezel. Belépsz az ajtón…átölelsz, sóhajtásnyi csókot suttogsz ajkaimra, majd elkezdjük a táncot. Határozottan fogod meg kezem, s én követlek magabiztosan. Szívünk egy ütemre dobban, egymás szemében a világ szépsége  tükröződik vissza. Szánk sarkában az a bizonyos cinkos mosoly. Alig észrevehető, mely csak a jól összeszokott páros sajátja. Összeolvadunk jelenlétünk titkos zugában…testünk-lelkünk meztelen… az örökkévalóban.