Csend…

Szeretem a csendet…amikor leszáll az est, és meghallani először az éjszakai állatok neszét. Ahogyan leáll az élet egy pár órára, s valami igazán izgalmas következik…

Szeretem, hogy mikor behunyom a szemem, akkor nem beszűkül, hanem kitágul a világ. Hogy egymás után, sorban, egyre több és több hang jelenik meg, amit addig észre sem vettem. Megjelennek a csend követei…Az apró, semmihez sem hasonlító, fura neszek, melyek aztán fokozatosan hangosodnak fel. Olyannyira, hogy már nyitott szemmel is hallom, érzem, észreveszem őket. 

Tegnap ültem a medence meleg  vizében, becsuktam a szemem. Majd megnyilvánult egy olyan világ, mely addig nem létezett. Arcbőrömön egy tekintet simogatása fokozta a napsugarak cirógató érintését, s lágy szellő hangja erősítette fel a távolabbi medencékből jövő gyerekek, párbeszédek zsivaját. A víz lágy csobogása hozta szerelmesek halk sóhajait, kicsi lányka vidám kacagását, tempózó karok, lábak surrogását. Férfiak és nők hangjainak foszlányai szálltak tova, zajlott az élet körülöttem,  miközben bennem egy, csak egyetlen pillanatra megállt, hogy még tisztábban érezhessem, láthassam, hallhassam a szépséget. Azt a szépséget, ami feledtetni tudja velem a mindennapok nehézségeit, az intrikákat, problémákat és bajokat. 

Olyan rengeteg dolog van, ami miatt szenvedni lehet…a különböző konspirációk, mérgező ételek, migránsok, földrengés, cunami…csak, hogy pár olyan dolgot említsek, ami nem Bennünk van…de belőlünk indul, akár tetszik, akár nem, akár felvállaljuk, akár nem. Lehet tagadni, de addig képtelenek leszünk igaz szívből sírni és teli torokból nevetni. Mert sírás és nevetés egy tőről fakad. Mindez itt van körülöttünk..nem lehet elkerülni. De lehet megtenni mindent, amit mi magunk meg tudunk tenni…És közben felfedezni és meglátni saját házunk táján ezeket a problémákat! Mert kizárólag akkor áll helyre a világ, ha saját portánkon rendet teszünk! S ráadásul csak akkor fogjuk meglátni és megtapasztalni a szépet, ha megnyílik szemünk a látásra, fülünk a hallásra, és merünk élni. ÉLNI!

Ha folyton a félelmeinken pörgünk, csak elszédülünk, és egyedül maradunk…ugyan, ki akar egy folyton hányingertől fröcsögő, émelygő, szürke porhüvelyhez kapcsolódni?