Mindig változik az életünk. Vannak kisebb és nagyobb fordulatok, melyeket könnyebben és nehezebben élünk meg, de folyamatosan döntések és ezáltal változások kereszttüzében vagyunk. Amikor gyökeresebb, életmódunkat, filozófiánkat vagy életterünket érinti a változás, óhatatlan, hogy szociális interakcióink is megváltoznak. Másképpen kezdünk el kommunikálni, viselkedni, más lesz a megjelenésünk, s ez hozza magával, hogy akár teljesen kicserélődnek a mellettünk, velünk élő emberek, útitársak.
Egyvalamit azonban tudomásul kell vennünk. Mégpedig azt, hogy mindig egyedül megyünk az úton! Nemes egyszerűséggel csak egy életet tudunk élni, még akkor is, ha nem a sajátunkat éljük…Jöhetnék a tipikus vonat hasonlattal, de tényleg így van. Ki-ki éli a maga életét velünk összefonódva, vagy mellettünk, de akkor is egyedül kell végigmenni azon az úton, ami csak és kizárólag nekünk rendeltetett. Amit kijelöltünk magunknak. Persze irányváltás, éles vagy kisebb kanyarok beleférnek, de éppen ezek a döntések eredményezik, hogy társak jönnek és mennek. S azt tapasztalom, hogy attól függően merre megyünk, olyan emberek kerülnek mellénk, kik segítenek minél mélyebben megélni élményeinket, megtalálni utunk ajándékait.
Ismét nagy irányváltások zajlanak túrám során..ahogyan haladok előre, látom, hogy milyen kicsi vagyok. Sokszor emlegetem nagy tudású oktatómat, akitől rengeteget tanulhattam, Dr Taraczközit, aki azt mondta egyszer nekünk: (idézet szabadon) “Meglátják, minél többet tudnak és tapasztalnak, annál inkább tisztában lesznek önnön kicsinységükkel, hogy mennyi minden létezik az univerzumban, amiről fogalmuk nincs.” Egyre inkább látom, hogy mennyi mindent nem tudok, éppen ezért már értem azt is amikor arról beszélt, hogy kezdjünk el élni, kezdjünk el segíteni a hozzánk fordulóknak, mert ha arra várunk, hogy mindent tudjunk, sosem jön el az ideje.
Ma egy számomra kedves embernek azt mondtam, hogy okos…visszakérdezett, tudom-e ez mit jelent. Mondtam neki, hogy az a lényeg, nekem mit mond: “nekem azt, hogy számomra elismert integrált tudással rendelkezik vki amit tisztelek” Erre ezt a választ kaptam, annak kíséretében, hogy őrá ez nem vonatkozik:
“amúgy azt jelenti hogy ok-os, ismeri az ok-okozat összefüggéseit”
Azt gondolom, hogy mindenkiben van valami igazán csodálatra és tiszteletre méltó, amit csak ő tud megmutatni a világnak, feltéve, ha saját életét éli, és felvállalja önmagát. Számomra az intelligencia és az ész, ha valaki jól használja, nagyon tiszteletreméltó. Sosem fogok annyit tudni és olyan jól érteni a természetgyógyászathoz, mint a doki, akit fentebb idéztem…de ő sem lesz sosem olyan típusú segítő mint én, hiszen különböző utakon járunk, különböző tapasztalásokkal, és útitársakkal. Mélységesen tisztelem a tudását, és végtelenül hálás vagyok és leszek egész életemben, hogy tanulhattam tőle. Pedig tíz éve nem találkoztam már vele, s ki tudja, hogy fogok-e még valaha.
Több olyan ember van, aki mellől most elkanyarodom, mert utam élesen másfelé tart. Lehet, hogy újra találkozunk majd, lehet, hogy már sosem. Mégis, olyan dolgokat adtak az életemhez, amik nélkül sokkal, de sokkal kevesebb lennék. S jöttek többen, kikkel egy irányba tartunk, ki tudja meddig. Igyekszem figyelni rájuk is, hogy milyen ajándékot hoznak nekem. Ehhez nagyon mély önmunka tartozik, mert könnyen kibújok ám a dolgok alól, a kerülő utak művésze vagyok, pedig rendszeresen szembesülök azzal, hogy már megint ugyanazt a kört futottam. Szóval törekszem rá, hogy ok-os legyek, a szó mindkét értelmében. Hogy tudjam, hogy mikor, kinek van itt az ideje az életemben, hogy elbúcsúzzak tőle, esetleg üdvözöljem, hogy tudjam, melyik utat választom..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: