Hidegebb van, mint eddig ott benn anyuban. Apám tart karjaiban, könnyei csorognak végig arcán, testét rázza a fájdalom. Szorít magához engem, ki megmaradtam neki. Eközben én csak anyámat nézem hátrafordított fejjel, két kis karom nyújtanám felé, de “az” ott, valahogyan nem ő…Egy szinte vérben ázó, kifordult alsótestű, koszos-véres rongyok közt fekvő nőt látok, s végigfut rajtam a kérdés: mi lesz most velem? Anyám, miért hagytál itt engem? Szükségem van a körbeölelő biztonságodra, szeretetedre! Hallod??!
Apám ritkán jött hozzám, bár ha jött, akkor nagyon jó volt nekünk együtt. Kirándulni mentünk, jókat beszélgettünk, bár még oly kicsi voltam, alig három-négy éves. Nehezen teltek a napok nélküle, de meg kellett értenem, képtelen volt velem lenni. Amikor itt volt, nagyon szerettt. S az öregasszony, ki nevelt, igazán mindent megtett értem.
Sok-sok év telt el azóta..Napi munkám után ballagok haza a kapával vállamon. Valahogy oly nehezen megy, nem haladok. Otthon feleségem vár két gyönyörű gyermekemmel, kik örömmel ugranak nyakamba, de az asszony fel sem emeli tekintetét. Érintésem elől elhúzódik, mellyel fájdalmat éget szívembe, lelkembe egyaránt. Olyan nagyon boldogok voltunk! A vidámság nálunk lakott, mindig nevetéstől volt hangos a ház, mely most rideg és hideg, mint a pince lehelete. A világ legboldogabb embere voltam, míg meg nem történt az a gyalázat. Mit ő követett el kettőnk, s az én bizalmam ellen.
Míg én számos munkába jártam, ő otthon az asszonyokkal szőtt, font, gyapjút készített. Én vak voltam, nem láttam, hogy gömbölyödik harmadik gyermekünkkel. Dehát mire este hazaértem, már annyira fáradt voltam akkoriban, hogy örültem, hogy vacsora után még megpuszilom a kettőt, s őhozzá bújva alhatok…Akkoriban sok pénz kellett, s mivel ő nem akart nekem terhemre lenni egy harmadikkal, az asszonyok segítségét kérte. Meg is kapta. Egy este mikor hazamentem, vérben ázva, lázasan találtam. Az orvos sajnálkozva jelentette be, hogy az “angyalcsinálás” sajnos nem jól sikerült, ha a mai éjszakát túléli, talán meggyógyul. Adagoljam neki a főzetet, vigyázzak, a láza ne szökjön újra fel. Akkor éjjel valami történt, valami megszakadt bennem…Szinte magától mozogtak a kezeim, csak néztem a nőt, kit mindennél jobban szerettem, ahogyan az izzadtságot töröltem le forró testéről….A gyerekek a szomszéd tanyán alszanak. Hogyan lehet ez? Hogyan is gondolhatta, hogy az a harmadik már nem kell? És nélkülem? Hogy dönthetett élet-halál fölött nélkülem??? A saját és gyermekünk, valamint kettőnk élete felett? Leforrázott és fájdalommal teli voltam. Ápoltam, gondoztam őt. Mire felépült, már beszélni sem volt hajlandó a történtekről. Arcát folyamatosan felhő takarta, tekintetét leszorította. Boldogságunk odalett szinte egy pillanat alatt. Szép lassan elzárkózott előlem, s én egyedül maradtam. A férfi, a családapa megszűnt létezni, már csak fenntartó voltam. Őt egyre inkább emésztette a bűntudat, pedig egyetlen szavára, mosolyára öleltem volna…Nem volt ott már többet semmi…
Néha el-elkapok egy-egy menyecskét a szénakazal oldalában, hiszen még erőteljes férfi vagyok, de ölelni, csókolni nem akarok én rajta kívül senkit sem.
S egy este hazaérvén, a szalmapadlásról vágtam le testét…nem bírta, lelkét megette a bűntudat. Hogyan tehetted ezt velem? Miért hagytál el, mi lesz most velem? Szereteted többet soha már meg nem lelhetem.
Az idő múlásával elvettem egy asszonyt kislányával, ki sokat segített nekem. Igen hejre menyecske, kedves, jóravaló teremtés. Szereti gyerekeimet, s engem szinte istenít. De a szenvedélyt, a szerelmet nélkülöznie kell. Bár ő hálás mindenért mit csak adni tudok, s mondhatnám, hogy boldogan is élünk. De egy-egy érintésben, egy-egy mosolyban őt látom, vagy őt keresem. S tudom, hogy emez jóval többet érdemelne, töredékét sem kapja annak, mire valaha képes voltam. Így neveljük fel a hármat, s éldegélünk együtt.
Munkában vagyok, tudom, eljött az idő. Amikor minden elvégeztetett. Boldog vagyok, hogy a három gyermek becsületes, szorgos ember lett, s én nemsokára viszontláthatom őt. Majd hirtelen összeomlok. Nem fáj már semmi, csak Őrá gondolok. Ha csak egy pillanatra is, de még újra láthassam, arcát simíthassam, mosolyát kaphassam. Lelkem súlytalanul, boldogan emelkedik egy tisztább, szeretettel telibb világba, hogy másik felét, otthonát újra megtalálja.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: