Csak állok a tisztás szélén, és nézem , hogy kik ezek az emberek és ki vagyok én…hogy kerültem ide? Tisztán érzem, hogy nem közéjük tartozom, mégis, szívem leghőbb vágya, hogy ott sürgölődhessek és nevethessek közöttük. Egyszerű falusi népek, kirakodóvásárt tartanak. Mindenki elhozta a portékáját. Ki fonott kosarakat, tálakat, ki agyagedényeket, ki szőtteseket. S ott rotyog a nagy kondér, benne minden jóval. Hogyha már befejezték a vásárt, leülhessenek, és együtt elfogyaszthassák. Irigylem őket. Vadászvértben állok ott és várok. S közben irigykedve nézem a nálam sokkal szegényebb, de boldogabb, szabadabb nép örömét.
Nagy ez az erdő, tele vaddal. Igazán hajtani sem kell őket, hiszen bőségesen akad, csak lőni kell. Velem szemben egy csodaszép, hatalmas szarvasbika. Hárman fogjuk rá nyilainkat, de Ő csak az én szemembe néz. Tekintetét belevési az enyémbe és fogva tartja azt. Kér,könyörög, esdekel, hogy hagyjuk meg életét. Kezemben az íj megremeg. Képtelen vagyok ellőni, de két társam megteszi helyettem is. Az egyik szívébe fúródik, másik az oldalába. Lassan, szinte állóképpé merevedve esik össze, de szemeit nem fordítja el rólam. Utolsó pillantása is engem talál…
Elég volt! Most tudom, ezzel minden megváltozik…gyilkolás, gyilkolás, gyilkolás,gyilkolás…mire jó ez? Hogy más élőlények életét, vérét ontjuk csak azért, hogy erőfölényünket fitogtassuk? Elegem van!!! Elegeeem! Az egész életem korlátok között éltem. Mindig volt, ki megmondja mit, hogyan kell tenni, hiszen a rang kötelez. S én jófiúként elhagytam, elfelejtettem önmagam. Behódoltam a hagyománynak, de most ennek vége. Soha többé nem teszem.
Kisfiú voltam, talán öt-hat éves lehettem…egy pillangót pillantottam meg, s hűséges kutyámmal, kit folyton elzavartak tőlem utána eredtünk, kergetőzni akartunk.
-Úrfi jöjjön vissza azonnal!-hallottam rögtön, s hiába ellenkeztem, kapálóztam, mennem kellett tanulni és gyakorolni az úri huncutságokat. Ó mennyire vágyott szívem a szabadságra, a pillangó után futni, kutyámmal a fűben hemperegni, mint a többi falubéli gyerek! Ketrecben érzem magam! -így nőttem fel, s közben szépen csendesen elnyomtam elnyomtam jó mélyen önmagam.
Zörög a bozót, a kutyák ugatása hallatszik…egyre messzebbre kerülök, lassan már csak fejemben hallom a hangokat. Vállamon köpeny, hátamon útravaló…Esteledik, tüzet gyújtok, gondolkodom. Két idegen érkezik. Nem kérdezek, ők nem kérnek…letelepednek mellém, s innen összetartozunk, egyfelé visz utunk. A faluban, hol megállunk, mindenki olyféle mint mi. Nincs már múltjuk, csak a jelen,s a jövő.. Felhúzom kis házamat, két utitársam segít. Megházasodom, egyszerű parasztnadrágban vagyok mellénnyel, alatta ing. S én mégis boldog vagyok. Boldog, mert senki nem utasít, parancsol, magam ura vagyok, s az is maradok.
Az erdőben sétálva egyszercsak megtorpanok. Nyíl szúrja át a torkom, levegőt nem kapok. Szemem előtt a szarvas tekintete ragyog… Nem baj, minden jól van így! Megtettem. Kiléptem zárkámból, pillangót kergetve szabad vagyok..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: