Bátorság?

… -Fél, vagy izgatott egy kicsikét?- kérdezte a doktornő kedvesen.

– Miért, kellene? Ez már nem rajtam múlik. Innentől kezdve az életem a Főorvos Úr, és a Jóisten kezében van, nem igaz?

– Hogy magának milyen igaza van! 🙂 …

Nem tudom, mi  bátorság. Egy háborúban a puskaropogások közepette kirohanni a nyílt terepre a társunkért, vagy kiállni a véleményünk mellett egy tanár, esetleg egy vezető ellen, vagy mindennap belenézni a tükörbe és látni a csalódást, hogy ma sem tettem meg amit meg kellett volna, vagy rendszeresen megküzdeni az élet által elénk rakott nehézségekkel, igazán nem tudom. Van, akinek már ahhoz bátorság kell, hogy feleljen egy feltett kérdésre, de a halálba menni nem szükséges hozzá. Olyan bonyolultak az érzéseink. És olyan rohadtul különbözőek vagyunk. Olyan rohadtul sokat gondolkodom. Vajon bátorság az, hogy nap, nap után szőjük az illúziók ködét, s miközben Máyá fátyla már teljesen betakar, azért még ki-kitekingetünk mögüle? Hogy minden egyes nap egy-egy illúzióval takarózva megteremtjük a komfortérzésünket, hogy azt hihessük, hogy megfelelőek vagyunk? 

“Nem a valóságodat teremted meg, csak a látszataidat. Nagy különbség!” Richard Bach

Kinek? Kinek akarunk megfelelni minden egyes percben? Mitől félünk? Vagy inkább bátrak vagyunk, hiszen le merjük élni hazugságban az életünket akár? Nem tudom. Ezernyi a kérdés bennem, hogy vajon jó úton haladok-e? Hogy vajon elég bátor leszek-e ahhoz, hogy a pár évvel ezelőtt megtalált, ám már sok-sok évvel ezelőtt kijelölt utamat végigjárjam? Lesz-e elég erőm nemet mondani olyan dolgokra, olyan feladatokra, melyek az szívemet teszik próbára? Vajon képes leszek-e tudatosítani magamban, hogy: ez nem az én terhem, ne vegyem magamra? Leszek-e elég bátor felvállalni saját döntéseimet akkor is, ha szívem szakad belé? Vagy híres diplomáciai képességemet elővéve, ellavírozok majd a szépen font illúzióindák között, hogy Máyá fátylának melege biztonságban tartson újra? Nem tudom…

Eddig azt hittem bátor vagyok…De folyton-folyvást kétségek ébrednek bennem, hogy jó-e, ha megmutatom igazi önmagam? Ó, már régen nem az zavar, hogy az tetszeni fog-e bárkinek is. Sokkal inkább az, hogy vajon elbírom-e a fájdalmat, mely ezzel jár?! Ahogyan hasadnak le rólam a már nem hozzám tartozó érzések, gondolatok, tettek, szituációk és ezekhez tartozó emberek…Mert vagy elbírom, vagy belehalok. Más megoldás nincs, ha az igaz úton haladok. S ha feladom, belehalok. De oly nehéz bátornak lenni. De csak ma kell annak lenni…mindig csak ma. 

S holnap új ma születik, egy új hőssel…

Igaz vagyok, vagy hazudok? Ki tudja…talán még én sem…