Mostanában sokat töröm a fejem a vírus kapcsán. Már csak azért is, mert két hete sikerült olyan eszement módon elázni és megfázni, hogy öt napig feküdtünk mindketten. Éppen ezért, még utána sokszor köhögtem, orrot fújtam. Úgy néztek rám egyesek, mintha ufo lennék. Pedig egyértelműen tudom mikor, hol, hogyan sikerült elázzunk és megfázzunk. Igazából ez arra volt jó, hogy pihenjünk jó sokat, mivel azzal állandó hadilábon állunk.
Kedvenc asztrológusaim már elég régen megmondták, hogy erőteljes szigetelődés, behúzódás várható. Aki olvassa Bábity Richárd blogját (https://www.zoldkor.com/), annak nem újdonság, ami most történik. Sőt, valójában senkinek sem kellene, hogy újdonság legyen. De mégis, sokan úgy viselkednek, mintha teljesen megbolondultak volna. Az emberekben olyan mélyen ültették már el a félelmet, a bizonytalanságot, hogy egyszerűen nem tudnak normálisan gondolkodni, számomra teljesen érthetetlen módon pánikolnak, amivel még erősebben gerjesztik a pánikot. Nem, nem bagatellizálom el. Vírus van, a veszély valós. Na de máskor is van ilyen, hasonló, sőt sokkal rosszabb is. Hiszen mutasson valaki egy családot, ahol nem volt, vagy van rákos megbetegedés. De sok más példát is mondhatnék. Sokan előttem megírták már rengeteg gondolatomat, olyat is, amivel nagyon nem értek egyet, tehát nem ezt szeretném ismételni, erősíteni. Amit tenni tudunk az az, hogy aki beteg otthon marad, maszkot hord (nem az egészséges embereknek kell hordania), RENDESEN kezet mos. Maszkon kívül, normális esetben sem teszünk másként. Legalábbis mi. Egyébként is van mindig itthon fertőtlenítő (mert bármikor kellhet), fájdalomcsillapító, vécépapír, zsebkendő, stb…
Ami miatt viszont szeretnék írni erről a jelenségről…
Aki ismer, az tudja, hogy alapvetően a jót keresem mindenben, annak ellenére, hogy nagyon is realista vagyok. És nagyon sok jót látok ebben a helyzetben. Az embereknek ideje lett egymásra. Odafigyelnek egymásra. Segítenek egymásnak. Azzal, hogy a nagy cégek otthoni munkavégzést rendeltek el, hogy bezártak bölcsik, óvodák és iskolák, rengeteg jó dolog születik meg. Persze ott van az is, hogy sokan jóval kevesebb fizetést kapnak, netán fizetés nélküli szabira küldik őket, ami valóban nehéz dolog, főleg olyan családok számára, akik egyik napról a másikra élnek.
Viszont a gyerekek érezhetik, a szüleik valóban velük törődnek. A tanulás után több idő van kimenni a szabadba, udvarra, vagy társasjátékozni, beszélgetni, olvasgatni, együtt filmezni, pattogatott kukoricát enni. Kártyázhatnak, legózhatnak, vagy csak odabújhatnak apa és anya ölébe, érezhetik jobban az összetartozást. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy máskor ez nincs. De bizony, jóval kevesebb idő jut rá, hiszen oda-vissza utazni a munkahelyre, iskolába, bizony sok időt vesz el. A különórákról, a késői munkabefejezésről ne is beszéljek. Ezek most egy ideig több időt szabadítanak fel a családok számára, több idő marad egymás szemébe nézni, ölelkezni, enni, játszani, együtt főzőcskézni, szeretkezni, összetartozni, összetartani. Régebben ez természetes volt, mostanra elrohant velünk a világ, és vitte magával az egymásra szánt időt is. Igazi vágyam, hogy talán újra megismerik és megszeretik egymást a családtagok, házasságok, amelyek a válás szélén vannak esetleg megmenekülnek, rokonok, régvolt barátok kibékülnek. Hiszen jobban odafigyelünk a fiatalokra és az öregekre egyaránt. Sokunknak vannak idősebb szülei, akik most még inkább törődést igényelnek.
Ismerőseim közül is többen felajánlották segítségüket ellenszolgáltatás nélkül olyan embereknek, akik bármilyen formában rászorulhatnak. Angol tanítás gyerekeknek, bevásárlás időseknek, betegek állatainak gondozása, etetése, stb… Ezek mind csodálatos felajánlások. De miért most történik? Hiszen erre máskor is ugyanígy szükség lehet. Hiszem, hogy ez az egész helyzet, ami most van, valódi változást hoz. Végre felismerjük, hogy többet ér társasjátékozni a gyerekkel, mint videojátékot venni neki. Hogy sokkal jobb együtt tanulni, látni, hogy mivel küzd napi szinten , mint csak belenézni az értékeléseibe és számon kérni. Talán végre megérezzük, hogy egy szívbéli ölelés jobban erősíti az immunrendszert mint a többezres vitaminok (amik kellenek természetesen), hogy együtt nevetni olyan felszabadító és erősíti az összetartozást, a szeretet érzését. Megértjük, hogy úgy segíteni, hogy nem várunk bármit is cserébe, akkora erőt és örömet szabadít fel bennünk, amit eddig el sem tudtunk képzelni. Hogy elfogadni és befogadni nem a gyengeséggel, hanem az erővel egyenlő. Hogy ha felfedjük sebezhetőségünket, erőt szabadítunk fel magunkban, amit addig elnyomtunk.
Ezeket a dolgokat látom én most ebben a helyzetben, anélkül, hogy a valódi veszélyt ne venném tudomásul. A rengeteg fájdalom és nehézség mellett csodálatos ajándékokat kaphatunk, ha végre kinyitjuk a szemünket és a szívünket.
Kívánom mindenkinek, hogy minél kevesebb veszteséggel, és annál több nyereséggel zárja majd le ezeket a heteket! Kívánok mindenkinek sok ölelést, figyelmet, törődést, szeretetet! <3
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: