Fatalizmus

Érdekes megtapasztalásaim vannak mostanában ( már jó ideje) a szinkronicitással. A gépemen nagyon sok könyv van pdf formátumban, és sokszor úgy olvasok el egyet, hogy csak tallózok a listában, és beleolvasok. Aztán ott ragadok benne. Ma is ez történt. Egy reinkarnációról  szóló könyvet kezdtem el olvasgatni, és olyan érdekes volt, hogy itt ragadtam a gépen, és el is olvastam az elejétől a végéig. Nem titok,” Horváth Andrea: Karma és reinkarnáció” írásáról van szó. Ha teheted, és érdekel a téma, javaslom neked is:-)!

Éppen a szabad akarat, és karma összefüggéseiről gondolkodtam, amikor elkezdtem kapcsolgatni a tévé filmes csatornáit, és éppen akkor kezdődött egy csodás film, Gwyneth Paltrow volt a főszerepben.” A nő kétszer” arról szól, hogy vajon hogyan alakul egy nő sorsa, van-e különbség a történetben ha eléri a metrót, vagy ha lemarad róla.

Oldásaim során nagyon sokszor találkozom teljesen fatalista felfogású emberekkel, akiknek azért áll fenn a problémájuk már hosszú-hosszú ideje, mert teljesen tagadják a szabad akaratot, és úgy gondolják, nem alakíthatják saját életüket. Én magam már több életembe betekintést nyertem a mostani során, és tökéletesen biztos vagyok benne, hogy a karma (ok-okozat törvénye) létezik, a reinkarnáció nem mese, és hogy amit felvállaltunk erre az életünkre, annak meg kell történnie. Különben újra fel kell vállalnunk más szerepben, más szituációban, és lehet, hogy sokkal nehezebb lesz. Ám abban is tökéletesen biztos vagyok, hogy szabad akaratból döntöttem amellett, hogy ezt a feladatot meg akarom tapasztalni, és abban is szabadon dönthetek, hogy milyen úton, hogyan jutok el a tapasztalásig, és bármikor letehetem, ha akarom. Ám valami oka volt, hogy én úgy döntöttem, hogy ezeket a feladatokat akarom megoldani, és ezeken keresztül akarok tanulni. Tehát bizonyos értelemben én magam is fatalista szemléletű vagyok..:-)

Mégis úgy hiszem, hogy a dolgokat hogyan éljük meg, és hogyan teremtünk belőle élhető és boldog életet magunknak, az rajtunk múlik. Azon, mennyire éberen élünk, mennyire vállaljuk felelősségünket a dolgok folyásában. Kevesen tudják rólam, hogy apukám néhány nappal 14. születésnapom előtt meghalt, egy szándékos késelés kimenetelében. Ennek hatására lehettem volna kábítószeres, elkezdhettem volna inni, és sorolhatnám még, hogy hogyan ronthattam volna el az életemet, és most lenne mire mutogassak a szar sorsomért. Ez bennem soha fel sem merült. Sőt, úgy érzem, minden nehézség és probléma ellenére újra és újra boldog tudok lenni. A családom bár nehéz volt, túlélte, a szeretet megmaradt, és egyikünk sem mutogat erre a történetre. Persze ennek sok más aspektusa is van, de most leegyszerűsítve ez a lényeg. Hogy mi történik velünk, hogyan élünk, és hogyan viselkedünk csak és kizárólag rajtunk múlik, senki máson! Sosincs késő ahhoz, hogy ezt felismerjük, és elkezdjünk felelősséget vállalni sorsunkért! Persze könnyebb  mindig másokat hibáztatni és mutogatni, meg hárítani, de akkor bizony csak a savanyú szőlő, és maximum az utóíze marad, az öröm és boldogság nem lesz túl közeli ismerősünk! 🙂

Egy nagyon kedves barátom zseniális novellája is hasonló dolgot boncolgat :

http://tyllforest.blogspot.hu/2014/08/trening.html

Jó szórakozást hozzá, legyen csodás további estéd 🙂