Nem, nem fogom ecsetelni, hogy melyik mit jelent, mert egyrészt már többen megtették előttem, másrészt mert nem erről akarok írni. Ez három különböző dolgot, eseményt takar, kinek hogyan van hozzá affinitása, úgy ünnepli. Teljesen őszintén megmondom, hogy én sehogyan sem teszem. A tiszteletlenség távol álljon tőlem, de számomra aki már elment ebből a létidőből, az is itt van velünk, maximum a teste nincs, annak meg nem igazán látom értelmét, hogy csontokra emlékezzek. Mert meggyőződésem, hogy az életet kell ünnepelni és nem a halált. Akkor kell szeretni a másikat, amikor lehetőségünk van rá, nem amikor már nincs.
Igen, sok “halottam” van. Ahhoz képest, hogy még csak a negyvenhez közelítek, nagyon is sok. Fájdalmas veszteségek árán tanultam meg, hogy a jelenben kell elmondani, megmutatni, megtenni. Utólag már kenhetjük a falra is a szeretetünket, az nem segít. Aki itt hagyott bennünket, ha szeretet volt közöttünk, teljesen biztos, hogy nem a sírás-rívásunkat akarná látni, hanem az örömünket. Gyertyát bármikor tudok gyújtani itthon is, sőt gyújtok is, nagyon sűrűn. Mennek az interneten a “telefonálj amíg nem késő” szövegek, és mélyen egyetértek velük. Ha amíg velünk vannak szeretteink nem mutatjuk és éreztetjük a szeretetünket, akkor ha elmentek, már minek? Ja, persze, hogy a lelkifurdalásunkat csökkentsük, vagy rosszabb esetben mutassuk a külvilágnak “jóságunkat” Természetesen tisztelet a kivételeknek, hiszen sokan vannak, akiknek ez segít feldolgozni az elválást, de most nem ezekről az emberekről beszélek. Jó néhányat ismerek, aki életében majdhogynem kínozta beteg párját, majd miután meghalt, napi szinten a temetőben van…
Csodálatos dolog emlékezni a hozzánk tartozókra, felmenőinkre. De ezekkel az ünnepekkel is úgy vagyok, mint a többivel. Ha az év többi napján nem vagyok/voltam jó hozzájuk, akkor felesleges az egész. Ha meg igen, akkor ez egy plusz alkalom, hogy még több szeretést, törődést, figyelmet adjak nekik, ahogyan a Valentin nap, a Nőnap, Anyák- vagy Apák napja. Éppen ezért az a véleményem, hogy aki akarja, az ünnepelje csendesen, áhítattal vagy gyertyákkal, de nyugodtan megfér a szellemeket elűző Halloween is. Hogy éppen erre az időszakra esik, az sem véletlen. Szeressük egymást az év minden napján, éljük a szeretetet és ne beszéljünk róla!
Kicsi koromtól fogva úgy neveltek, hogy ha csak a boltba ugrom ki, akkor is köszönjek el, mert nem tudhatom, visszajövök-e, vagy nem történik-e a másikkal addig valami. Sosem mulasztom el, hogy elmondjam a hozzám közel állóknak, mennyire fontosak nekem, és milyen hálás vagyok azért, hogy szeretnek engem. Éppen ezért nincs lelkifurdalásom, ha anyukámmal éppen fél évig nem találkozom, vagy egy barátnőmmel negyedik éve csak telefonon beszélünk, pedig pólyás korunk óta barátok vagyunk. Mert amikor együtt vagyunk, akkor együtt vagyunk. Akkor figyelünk egymásra, és szeretjük egymást.
Sokszor hallom, hogy családi összejövetelekkor mindig veszekedés van, feszültség és megfeleléskényszer. Nálunk nincs ilyen. Imádjuk egymást, és ha nem tud valamelyikünk ott lenni, nincs szemrehányás, csak egy telefon, hogy hiányzol, éppen rólad beszélünk.
Ezt a pár sort is a neten találtam, forrás nélkül, de tökéletesen megtestesíti az életszemléletemet:
“Reggel, mielőtt a kaput beteszed, mondj nekem valami kedveset. Annyi minden megeshet egy nap, ki tudja, életben melyikünk marad. Este mondj egy kedves szót a jó éjt! -hez, Ki tudja, hogy reggel melyikünk ébred. Az élet olyan gyorsan múlik el, egyáltalán nem mindegy, mit teszel, hogy utoljára mit mondasz nekem, hogy utoljára mit kérdezel. Hadd legyen az utolsó egy kedves szó, fontold meg, – mindegyik lehet utolsó.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: